Quantcast
Channel: OP magyar - Jogérvényesítés a UCC alapján
Viewing all 20 articles
Browse latest View live

Bevezető az Udvarias értesítések használatához

$
0
0
Udvarias értesítés - bevezetés

Kérdés: Mi az az OPPT? - új vagyok a témában

Röviden:azOPPT (One People's Public Trust) egy nyilvános érdekképviselet, amely a Földön, magukat kormányként feltüntető nagyvállalatait azzal szembesítette, hogy semmi nem állhat a Teremtő és a Teremtő teremtményei közé, azaz senki nem rendelkezhet egy másik ember energiájával, életével, vagyonával annak közvetlen és személyes beleegyezése nélkül. Majd az OPPT jogi lehetőséget adott nekik, hogy megcáfolják a fenti állítást. Nem tudták, és nem is tették. Ezzel elismerték, hogy rabszolgatartó rendszert üzemeltettek. A vonatkozó értesítéseket regisztrálták a Nemzetközi Kereskedelmi Kódrendszerben (ez minden vállalat, bank létezését és működését engedélyező és szabályozó jogi platform). A bankokat kizárták, és minden nagyvállalati kormány kiváltságlevelét érvénytelenítették. A rabszolgatartó-rendszert felszámolták. Az erre vonatkozó dokumentumot (Declaration of Facts - Tények nyilatkozata) itt lehet megtekinteni: http://i-uv.com/oppt-absolute/original-oppt-ucc-filings. Kérjük, tanulmányozza az itt található 12 oldalnyi dokumentumot (egyelőre csak angolul elérhető). A freeman- és strawman- (emberi jogi) mozgalmak imigyen fölöslegessé váltak, a legtöbb, a témával foglalkozó honlap gyakorlatilag elavulttá, túlhaladottá vált. Sok kormány- és bank még nem értesült a változásokról, és folytatják a csalásra épülő tevékenységüket. Ez nem jelenti azt, hogy minden egykori kormánytag, vagy banki dolgozó csaló volna. Jó részük ugyanúgy a gépezet részei voltak, legtöbbjük fel sem fogta, hogy miben vesz részt. 

Jelenleg egy átmeneti időszakot élünk, amilyenre eddig nem volt példa a történelemben. Kérjük, hogy az http://i-uv.com/ anyagainak alapos tanulmányozása és megértése után alkalmazza az ún. Udvarias értesítéseket.

Mi az az Udvarias értesítés – ez is új nekem

Az Udvarias értesítés (Courtesy note, vagy CN), egy együttműködései ajánlat, amelyet Ön a bank vagy kormány egyik egyéne felé nyújt be (szándékosan nem írtunk „alkalmazottat”). Ezt válaszként küldjük egy követelésbehajtó levélre, egy idézésre, fenyegető akcióra, és egyéb törvénytelen követelésre, őrizetbevételre, letartóztatásra – minden olyan dologra, ami személyes kárt okoz Önnek. (A félreértések elkerülése végett: az Udvarias értesítésnema személyes felelősségrevonás elkerülésének eszköze). Az Udvarias értesítés egyrészt egyszerűen informálja az adott illetőt, hogy az általa addig képviselt bank, nagyvállalat, kormány immár felszámolás alatt áll a nemzetközi kereskedelmi jog jogerős határozatai alapján. Másrészt informáljuk az illetőt, hogy innentől ő csakis és kizárólagosan teljes személyes számonkérhetőséggel cselekszik (azaz már nem áll mögötte jogi entitás).

A levél címzettje mindig egy egyén (soha nem egy bank, kormányhivatal, iroda, bíróság stb.), az az állítólagos/egykori/volt/visszavont működési engedélyű intézmény nevében őt a továbbiakban Címzettként tüntetjük fel, Ön pedig Indítványozó-ként szerepel.

Az Udvarias értesítés NEM követelés. Egy követelés benyújtásával az egykori rabszolgatartó rendszer szokásait követnénk, és ugye ezt a rendszert immár felszámolták, épp erről tájékoztatjuk az illetőt az Udvarias értesítésben.

Az Udvarias értesítés elrendeli, hogy az ellenünk irányuló kártékony cselekedetet, akciót hagyják abba, állítsák le, de alternatívaként feltételeket és kondíciókat is szab arra az esetre, ha a Címzett továbbra is folytatná azokat.

Ezekből látszik, hogy az Udvarias értesítés egy együttműködési ajánlat – a magunk feltételei szerint. A címzett választhat, hogy elfogadja, vagy elutasítja azt.

FIGYELMEZTETÉS

A következőben leírtak teljes harmóniában vannak a fennálló UCC (Nemzetközi Kereskedelmi Kódex) érvényes szabályaival. Első (és második) látásra is furcsának tűnhetnek, látszólag ellentmondanak a megszokott jogi és szokásjogra épülő eljárásoknak. Az Udvarias értesítések témája nem egyszerű, és az alábbi pár bekezdés tanulmányozása NEM elég a mechanizmus megértéséhez.

Mit jelent a számomra az Udvarias értesítés?

Azt jelenti, hogy elutasítjuk az akciót a fennálló törvények alapján, vagyelfogadjuk azt megfelelő mennyiségű/értékű ezüstellenértékért cserében.

Ezt nagyon fontos, hogy megértsük.

A Címzettnek (csakis az egyénnek) felajánlunk egy szerződést, amit ő tudatosan és szándékosan elfogad vagy elutasít. Azzal fogadja el, hogy folytatja az általunk sérelmezett akciót. Mivel az Udvarias értesítés feltételei alapján a Címzett azért is felel, ha más egyéneket von bele az akcióba, bármiféle arra utaló jel, kommunikáció, hogy az akció folytatódik, akár egy harmadik személy által is (pl a „kollegája” is zaklató levelet küld), ez az Ön szerződésének elfogadását jelenti. Ekkor az illető „ügyféllé”, „vásárlóvá” lép elő, mint bármilyen más szolgáltatás vagy árucsere esetében, és rögtön ki is lehet számlázni az adott akció csereértékét (pl: egy beérkező zaklató telefon, kiszámlázunk 1000 dollár értékű ezüstöt) A számlát egy emlékeztető, majd egy végső feljegyzés követi, amennyiben nem történne meg a fizetés. Természetesen, minden további, az Ön ellen irányuló akció (megkeresés, levél, telefon a témában) újabb és újabb számlák kibocsátását vonja maga után. Az eljárás hetekig is eltarthat. Ne arra számítsunk, hogy az illető fizetni fog. Az akció leállítása, megszűnése jelenti a sikert.

MINDEN ÚTMUTATÁST ÉS SEGÉDLETET GONDOSAN TANULMÁNYOZZON ÁT.

Figyelem: egy Udvarias értesítés nem csak egy nyomtatvány, amit életünk során százával töltöttünk ki és nyújtottunk be ilyen-olyan hivataloknak (működésben tartva az erre a célra tervezett rendszert, ami elvárta, hogy Ön gépként/rabszolgaként tegye, amit tennie kell).

Az Udvarias értesítés használatával Ön elsőként teljes személyes felelősséget vállal. Innentől Ön felelős a tetteiért.

Ez egy elkötelezettség Önmagunk felé. Senki nem áll mögöttünk (bár sokan összefoghatunk, egyénként).

Előbb értse meg, ki Ön valójában, érezzen szándékot és energiát a feljegyzésében, és megértéssel, udvariassággal és tisztelettel bocsássa útjára.

Természetesen, választhatja a régi jogi utat is (aminek immár nincs alapja). Fordulhat ügyvédhez, bírósághoz, egyéb jogi intézményekhez, a saját döntése szerint.

Ez esetben viszont egy másik szabályrendszer szerint kell eljárnia, amit nem Ön hozott létre, és amiben Önt árucikként kezelik.

A fenti sorokkal semmilyen fennálló rendet nem támadunk.

A fenti néhány sort érdemes alaposan megérteni.

Mi legyen hát?

Egy kérdést mindenképp tisztázzonÖnmaga előtt: kizárta (visszavonta működési jogokat, lefoglalva vagyonukat, azaz felszámolás alá helyezte őket) az OPPT az összes bankot és nagyvállalatot/kormányt, vagy nem? Az egykori hatalom egyes képviselői (power that were – PTW) személyesen részben nem értesültek a dologról, részben tagadják azt, de leginkább próbálnak mindent visszaterelni a régi állapotokba. Nem fognak hezitálni, hogy használják az erőiket. (Jó hír: szerencsére időközben igen komoly erők álltak az OPPT törvényei mögé, akik régóta látták, mi a helyzet, csak nem voltak meg a jogi alapjaik a cselekvésre – erről egy másik cikkben írunk. Az egykori hatalmasok erejük és erőforrásaik végén járnak.) Az OPPT felszámolás alá helyezte az összes nagyvállalatot, semmissé nyilvánította működésük alapjait. Az Udvarias értesítés erre a tényre mutat rá, de vajon elfogadják-e ezt a PTW emberei? A legtöbbször nem, úgyhogy könnyű meccsre ne számítsunk. Tudják, hogy a módszereik beváltak, hiszen évszázadokon át használták őket sikerrel.

Amíg Ön nincs 100% meggyőződve, hogy az OPPT valóban felszámolta a bankokat és a kormányokként tetszelgő vállalatokat, és amíg nincs felkészülve, hogy teljes személyes felelősséget vállaljon az akcióiért, kérjük, NE alkalmazza az Udvarias értesítést.

Igyekszünk mielőbb minél több magyar nyelvű anyagot megjeleníteni, de a jogerős UCC-rendeletek angol nyelvűek, és a jelzett helyeken bárki számára elérhetőek. A dokumentumok nem a nagyközönség tájékoztatására készültek, kötött nyelvezetűek, nem könnyen emészthetők. A teljes megértéshez tájékozódjon az UCC törvények rendszeréről és jelentőségéről.

Ha szerződési feltételek, számlázás, címzett, tanúk, stb. nélkül, de informálniakarja barátait, ismerőseit, az ún. hivatalokban, bíróságokon, rendőrségeken stb. dolgozó egyéneket, azt a Tájékoztató a bankok és kormányok felszámolásáról c. kiadvány postázásával, terjesztésével stb. korlátlanul megteheti, amelyet a Vége a rabszolgaságnak! Tájékoztass másokat is! c. oldalon leírtak alapján javasoljuk használni.

Mire vállalkozik az Udvarias értesítés kibocsátásával?

Sokkal többre, mint aminek elsőre látszik. Érdemes pár kérdésre válaszolni.

Mennyire fél az adóhatóságtól, a banktól vagy a jogrendszertől, esetleg még a letartóztatás fenyegetését is beleszámítva? Mit kockáztat? Ha az Udvarias értesítés nem éri el a célját, mit veszíthet, és ez a veszteség mennyit jelent Önnek? Képes heti 5-10 órát szánni az OPPT-anyagok tanulmányozására és az Udvarias értesítések akcióinak nyomonkövetésére heti akár 5-10 órában is?

Őszinték vagyunk.

Az Udvarias értesítés használata „mindent vagy semmit” elkötelezettséget kíván – kivétel nélkül. Nagy nyomást helyezhet az emberre és előfordulhat, hogy előnytelenebb helyzetbe kerül, mint mielőtt belevágott volna. Ezért hangsúlyozzuk, hogy tanulmányozza a (fordítás alatt álló) Udvarias értesítést, a használati utasítását. Ne használja, ha nem száz százalékig magabiztos a dolgában, és hogy elviseli az esetleges következményeket.

Történetesen úgy fest, minden szabadságot csak így vívtak ki a múltban. Ésszel, felelősséggel, jó szándékkal. Ez ezután sem lesz, lehet másképp.

Ezek a szavak ijesztőnek tűnhetnek, de őszinték vagyunk. Beszélhetnénk mindenfélét, megsúghatnánk „trükköket” (ezt sokan megteszik helyettünk). Ígérhetnénk csupa szépet és jót, de mivel megtisztelt a figyelmével, ezért őszinték vagyunk és nem élünk vissza eddigi bizalmával. Nem vesszük rá semmire. Megmutatjuk, hol találja meg a stabil pontokat a jogai védelmében. De ez az Ön személyes küzdelme, ha vállalja.

A Földön több tízezren használják az Udvarias értesítéseket, meglepő sikerrel. Ha az OPPT rendelkezései nem volnának érvényesek, ez lehetetlen volna.

A következőkben bemutatjuk az Udvarias értesítések (öt változata van) pontos használatát, ügyünk nyomon követésének módjait.

Az Udvarias értesítések nem az OPPT egyetlen eszközei. A céljuk, hogy az egyén védelmet találjon jogainak aktuális ügyeiben addig, míg a régi, rabszolgatartó társadalmi rendszer – most már meglepően rövid időn belül – „beadja a kulcsot”.

Jogérvényesítés

A Hogyan érvényesítheted a UCC-ben rögzített jogaidat? oldalon foglaltuk össze, hogy a megváltozott jogi helyzetben, hogyan érvényesítheted a jogaidat.

Megosztás: 

Miben segíthetünk?

$
0
0

Utólagos engedelmével, a név megváltoztatásával, idézünk egyik olvasónk hozzánk intézett levelére adott válaszunkból, némi kiegészítéssel:

Kedves Katalin!

Kérdésére válaszolva, a fennálló, a hitelezésre, a bankok működésére vonatkozó jogszabályokat a magyar jog még nem törölte el, ahogy bankok is be vannak jegyezve a magyar cégbíróságon, stb. A nemzetközi jogi rendszer (UCC) azonban, amire az egész banki rendszer léte és működése támaszkodott, kizárta őket. Egy ideig eltart, mire „leér” a jogi vonalon ez a hullám, és itt is átírják a törvényeket, ha egyáltalán lesz még rájuk szükség. Ettől függetlenül a nemzetközi törvények jogerősek, és vonatkoznak valamennyi, álltólagos magyarországi bankra.

Mit tehetünk?

Amit mi tehetünk, hogy a banki alkalmazottaknak, mint egyéneknek felhívjuk a figyelmét, hogy annak dacára, amit a helyi főnökeik tudnak/mondanak nekik (páran már pontosan tudják idehaza is, mi a felállás, nem csoda, hogy próbálnak mielőbb minél több bevételhez jutni), immár jogerősen nem léteznek a bankok, így ők egy nem létező struktúra mögül irogatnak, követelnek, de már csak magánemberként. Amikor megérti valaki, hogy mit tesz, mint magánember, egy másik emberrel szemben, akkor azonnal felhagy a dologgal, hiszen mostantól ő számonkérhető minden okozott kárért.

Javasoljuk, hogy a tájékoztatás a Vége a rabszolgaságnak! Tájékoztass másokat is!oldalon leírtak alapján történjen.

Az UCC-ről

Az UCC olyannyira ismeretlen idehaza, hogy tudomásunk szerint a jogi egyetemen is csak most tervezik, az utolsó évben, a tanítását. Ettől függetlenül érvényben és használatban van, de nem „nyilvános”, ezért nem csoda, ha az ügyvédünk, bankárunk nem hallott róla. Ez nem jelenti azt, hogy egy közepes képességű ügyvéd néhány óra alatt nem tud utána járni a tényeknek. Azt állítani, hogy az UCC nem érvényes idehaza, ostobaság, kb. olyan, mintha azt mondanánk, az angol/magyar/kínai nyelv, vagy akár levegővétel mostantól nem érvényes. EZ minden üzleti tevékenység „alapja”. Bár a kódrendszer egységesítését 1952-ben formalizálták, a valódi törvényi alapok több évszázad óta vannak érvényben, világszerte.

A Tájékoztató a bankok és a kormányok felszámolásáról c. kiadvány csak általános tájékoztató eszköz, a jóval szigorúbb megfogalmazású Udvarias értesítés magyar fordítása még nem készült el.

Hitel felszámolására használható jogi eszköz

Azok, akik a hagyományosabb jogi utat választják, azoknak a következő, külföldön szintén sikeresen használt eszköz tanulmányozását javasoljuk. (Heather Ann Tucci-Jarraf ajánlásával):

Ezt a mintalevelet kitöltve és konkrét, sürgős ügy esetében ügyvédünkkel átnézve, pontosítva, olyan bankoknak vagy jogi személyeknek lehet küldeni, akik azt állítják, hogy kölcsöntartozásunk áll fenn velük szemben. A levéllel a kölcsönösszeg eredetére vonatkozó dokumentumokat kérünk.

Alapfeltevés:

Csak olyan dolgot lehet kölcsönadni, amit ténylegesen birtokoltunk, aminek valódiságát pedig az adott dolog eredetének igazolásával tehet meg bárki.

A „hivatkozással” részhez az (állítólagosan) hitelezett összeg nevét, Ft-összegét írjuk be. (pl. lakáskölcsön, 4.000.000 Ft, szerződés-azonosítószám)

KÉRVÉNY KÖLCSÖN-FINANSZÍROZÁSI HÁTTÉR IGAZOLÓ DOKUMENTUMAINAK BEMUTATÁSÁRA

Hivatkozással:______________________________________

Dátum: ___________________________________________

Tisztelt ……………….!

Tudomásomra jutott, hogy bizonyos szabálytalanságok gyanúja merült fel a fent említett pénzösszeg eredetével kapcsolatban. Annak érdekében, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet, arra kérem, hogy a következő dokumentumokat biztosítsa a számomra:

1. Szíveskedjék elküldeni valamennyi írásos alátámasztó igazoló dokumentumát a korábbi jogcímének, tulajdonjogának és arra való jogának, hogy fent megnevezett személynek állítólagos kölcsönt biztosított, a fent említett pénzügyi eszközzel.

2. Szíveskedjék biztosítani a kölcsönadott összeg írásbeli eredettörténetét, amelyre az Önök cégének (bankjának) állítólagosan korábbi jogosultsága volt, a tulajdonjogot és az arra való jogot, amivel a nevezett személy nevére a kölcsönt állítólag ráterhelte a fenti, létező pénzügyi eszközzel. A kifizetett összeg történetét és eredetét legalább három (3) egymást követő eredeti pénzügyi akción keresztül kell bemutatnia az Önök „állítólagos” cégének. Magyarázatként: így tisztáznánk, hogy a pénz valóban és jogosan és 100%-ban az Önök tulajdonában volt, nem pedig - akár részlegesen - légből kapott értékként jött létre azt követően, hogy a kölcsönt kérő aláírásával vállalta az állítólagos kölcsön, ill. kamatainak, költségeinek stb. visszafizetését, azaz az addig nem létező érték tényleges megteremtését. Hiszen ebben az esetben kölcsönről, hitelről stb, nem beszélhetnénk.

3. Biztosítsa nevezett összeg kifizetésének és átutalásának dokumentált anyagait (a korábbi jogosultság, tulajdonjoggal, és jogok) a kölcsönt biztosítótól a kölcsönt kérvényező számára.

A fentiek igazolásának hiányát tetszőleges indokolás mellett is úgy tekintem, hogy a kért igazoló dokumentumok nem állnak rendelkezésre.

Kérjük, biztosítsa fenti dokumentumokat ezen kérvény kézhezvételétől számított 15 naptári napon belül.

Előítélet nélkül, a UCC (Egységes Kereskedelmi Kódex) 1-308-as érvényes rendeletére hivatkozva tisztelettel:

Aláírás

Megjegyzés: A kérelem forrása itt található: Example Request For Documentation Of Funding Letter

A fenti levélvázlat csak egy útmutató, konkrét és sürgős ügy esetében saját ügyvédünkkel esetleg érdemes átnézetni, de a lényeg látható. Ha valaki nem rendelkezik valamivel, akkor azt nem adhatja kölcsön. Nem keletkezhet valami az után, hogy állítólag mi már megkaptuk.

Kiegészítés: A fentiek nem csak devizahitelre vonatkoznak, hanem mindennemű hitelre, jelzálogkölcsönre. A bankok hivatkozhatnak banktitokra, stb, de egy jó ügyvéd előáshatja a magyar jogrendből azokat a törvényeket, miszerint a szerződő feleknek joguk van tisztán látniuk minden lényeges, vonatkozó információt, adatot. Sok-sokmilliós hitelek, jelzálogok, több évtizedes elkötelezettségek vállalása esetén alap, hogy lássuk, nem valami kamu pénzt „változtatnak valóságossá” (majdnem azt írtam, „mosnak tisztává”) a segítségünkkel. Állítólag a devizahitel-szerződések amúgy is számtalan pontot tartalmaznak, amivel a fennállónak tekintett jogszabályok szerint könnyedén támadhatóak. Jóval nagyobb arányban, mint ahogy az sokak számára ismert.

De ezen a területen nem mozgunk otthonosan, az OP magyar honlap és a közösség fő célja nem is a devizahitelesek „megmentése”, ezzel a továbbiakban sem szeretnénk foglalkozni. Aki pedig úgy látja, mi a bankok, kormány stb. ellen vagyunk, fusson neki még egyszer az írásainknak, jobb szemüveggel. A bankoknak lett volna társadalmilag értékes, de messze nem gazdasági főszerepet játszó funkciójuk, szükség lett volna rájuk, ha azt teszik, amit elvárt tőlük a társadalom és amit ígértek. A kormányoknak a népük ügyét szem előtt tartó, mindenkor személyes felelősséggel tartozó, a vezetéshez, pénzügyekhez, gazdasági vezetéshez valóban értő emberek csoportjának kellene lenniük. Hogy megtették-e, amit várt tőlük a népük… mindenki döntse el maga… az OPPT mindenesetre felszámolás alá helyezte őket, mint bejegyzett profittermelő vállalatokat.

Néhány sor magunkról

Ez ügyben kérjük, hogy akiknek valóban fontos a bankokkal, állammal stb. való kapcsolatának rendezése, és elkötelezettnek érzi magát embertársainak megsegítésében, ne várja el azt tőlünk, hogy minden eszközt a keze alá tegyünk. Nem vagyunk jogsegítő szolgálat, nem szervezkedünk senki és semmi ellen, nem vagyunk információs központ, semmilyen szervezet, még csak csoport sem, csupán gondolkodó egyének, és senkinek nem tartozunk a segítséggel jobban, ahogy mások tartoznak egymásnak, emberként. Aki látja, milyen jelentőségű dologról van itt szó, tűrje fel az ingujját, tegye le a fenekét a monitor elé, átmenetileg zárja ki a macskát, RTL-híreket az életéből, és őszintén áldozzon rá heti néhány órát, hogy segítsen mindannyiunkat kimászni a gödörből… Minél többen tesszük (nem csak ígérjük), annál hatékonyabbak leszünk. A „megosztás” csak megosztás, a „like” sem elég. Munka van elég. A jövőnk a tét, ha még nem derült volna ki. Elnézést, a kissé kemény szavakért, de szalad az idő, és ez nem a mi terhünk, ez mindannyiunké.

Mi nem politizálunk. A politika mint olyan, kb. a 17. század óta nem létező fogalom. Nincsenek már valódi, tisztán politikai erők. Csupán cégek vannak, illetve voltak eddig. Maradtak és körülöttünk élnek viszont az egyének, akik a jogaikat csak most felismerve, ébredezve egy új korszak kapujában állnak. És olyan jövőt építenek maguknak, amilyet szeretnének.

A rabszolgaság a végéhez ért.

Félreértés ne essék, nem idealista kiscserkészek vad álmodozásáról van szó. Az UCC-törvények valósak, jogerősek. Heather Ann Tucci-Jarraf, az OPPT „élharcosa” szerint „nem is sejtitek, milyen sok ügyvéd, hírszerző, rendőr, katona, hivatalnok, bíró és bankár dolgozott velünk, hogy helyrehozzuk a dolgokat, és eljussunk ide. De a munka el lett végezve.”

Mi a jogaink tisztánlátásához, és ezen új korszak megszületéséhez próbálunk segédkezet nyújtani. Reméljük, hogy ezzel nem vagyunk egyedül.

Tisztelettel: az OP magyar közösség támogatói

Ui.: Ismételten kérjük az angolul fordítani tudó és hajlandó embertársainkat, segítsenek a munkában, vagyis Önkéntes angol fordítókat keresünk.

Megosztás: 

Sophia levele

$
0
0

Az alábbiakban, egy, az OPPTügyeiben jártas, amerikai egyetemista diákkölcsönt „folyósító” bankjához intézett leveléből idézünk.

Példalevél a Diákkölcsön Bankhoz (Student Loan Bank)

xxxxxBank
xxxxxxx
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

RE: Acct. # xxxxx

Tisztelt ???? (Valójában nem tudom a nevet, hogy hova kell küldeni ezt a levelet, mivel egy levelet sem kaptam egy bizonyos személytől. Mindegyiket „xxxBank”-ként írták alá, ezért hasonlóan címzem én is ezt a levelet.)

Tulajdonképpen fogalmam sincs, vajon valaki elolvassa-e a soraim. A levelet kommunikációs gyakorlatként küldöm. Olvasnak az intézmények egyáltalán? Soha az életemben nem volt még beszélgetésem vagy levélváltásom még intézménnyel. Ez az első ilyen alkalom.

A kérdéses levél dátuma 2013. május 16. Feltételezem, ez egy számítógép-generálta dátum, mivel valójában semmi mást nem találok ezzel kapcsolatban. A kérdéses levél gyakran használja az „Ön” névmást. Valójában soha nem utal a levél írójára. Nincs választásom, minthogy azt gondoljam, hogy ez a „formális követelés … a teljes egyenlegről … tíz napon belül a levél dátumától” csak egy számítógép által íródott. Nem válaszolok gépek által létrehozott követelésekre.

Utoljára, amikor néztem, még élő, lélegző lény voltam, minden tekintetben felvértezve a bennem levő értékekkel. Így írom le a következő információt.

Nemrégiben keltette fel a figyelmemet, hogy 2012. december 24-én a Fehér Ház jelzálog-érvényesítési dokumentumokat kapott. (az OPPT-től… a szerkesztő megjegyzése) Az állítólagos kormányainkat (valójában nagyvállalatok, amelyek magukat kormánynak tettetik) árulással és a monetáris rendszer kiszolgálásával vádolták (több formában is). Ezek a nagyvállalatok, amelyek kormánynak tettetik magukat, valamint minden bank és minden vállalat, amely korporációként működik, ugyanazon a napon jelzálog-érvényesítési dokumentumot kapott. Mivel az „állítólagos” USA kormány nagyvállalat volt és sohasem kormány, jelzálogot érvényesítettek rajta. Sorozatban háromszor figyelmeztették őket, hogy válaszoljanak erre a vádra. Ők pedig hallgattak.

Az 1913-as karácsonyi vakáció ideje alatt, miközben a Kongresszus még mindig ülésezett, két kongresszusi képviselő (Wall Street bankárok, akik kongresszusi képviselők lettek), törvényt írtak, hogy a Federal Reserve Bank kiváltságlevelet kapjon, és az akkori elnökünk aláírta a törvényt. Ugyanabban az időben minden kormányzati hivatalt bekebeleztek, és létrehozták a profitérdekelt Corporate Government (egységes kormány) hivatalokat. Még az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága (Securities and Exchange Commission) is csupán egy profitérdekelt vállalat, és nem egy törvényes alkotmányos kormányzati hivatal. Így, minden korporációs kiváltságlevél, amit 1913 óta bocsátottak ki, törvénytelen.

Amikor megszületünk, egy Trust Bond Account-ot (bizalmi kötvényszámlát) kapunk mindannyian. A számlaszám bizonyítékául láthatod a születési bizonyítvány (Birth Certificate) bal alsó sarkában a hozzárendelt kötvényszámot. Ez a „szalmabábu” (straw man, magyarul gyakran stróman) névhez van hozzárendelve. A szalmabábu név CSUPA NAGY BETŰVEL van írva. Amikor valaki 7 éves lesz, akkor iktatnak egy terhelést arról, hogy a személy (szalmabábu) meghalt, és az egységes kormányok átveszik az illető kedvezményezetti jogait. (Nézd meg, hogy írjak az igazolványaidban a nevedet.)

A szalmabábut azért találták ki, hogy mindent és mindenkit regisztrálni lehessen a kereskedelemben. Miért? Az alkotmány lehetővé tette a kormánynak a jogot a kereskedelem szabályozására, és kifejezetten megtiltotta, hogy egy természetes személyt irányítson. Ezért csellel azonban a természetes személyeket kereskedelmi nyilvántartásba vonták, ezután használták az alkotmányba épített szabályozási, birtoklási és minden általuk kereskedésbe vitt dologgal történő üzletelési szabadságukat. Ebbe te is (feltéve, hogy egy természetes személy és nem egy számítógép vagy intézmény vagy) és én is beletartozunk. Ha egyszer regisztráltak a kereskedelemben születési bizonyítványon, engedélyeken, szociális biztonsági számokon vagy szerződéseken keresztül, akkor az övék vagy.
Továbbá, amikor egy személy használja az aláírását, hitelcégek, bankok és más intézmények „monetarizálják” az aláírást, azaz pénzzé teszik. Már mindenki által tudott, hogy ez egészen az eredeti kölcsön összegének többszöröséig elmehet.

Az OPPT által készített, a www.peopletrust1776.org oldalon (immár az http://i-uv.com  honlapon - Szerkesztő megjegyzése) található UCC-akták szerint az állítólagos kormányok, bankok és nagyvállalatok (hitelintézmények) mindegyike iktatva van ezekben az UCC aktákban. Továbbá a „szokásjog” („Common Law”) alá tartozunk, nem a „vállalati jog” („Corporate Law”) vagy a „tengeri jog” („Maritime Law”) alá; ezek többé nem érvényesek. Az OPPT, ezekkel a jogerős rendeletekkel, véget vet minden egységes szervezetnek, amelyeket azért hoztak létre, hogy „kezeljék, manipulálják és profitért használják” az általuk létrehozott egész kereskedelmet.

Minden jelenlegi UCC-akta teljes egészében megtalálható a fenti weboldalon. A meghatalmazottak, vagy „bizalmat élvezők” (Trustee) telefonszáma is nyilvános.

Mindezek eredményeképp a következőek a kérdéseim és követeléseim.

  1. Létrejött valaha egyáltalán tényleges kölcsön? A tisztázáshoz, hogy ez megtörtént, és hogy egy törvényes tartozásom van, dokumentációt kell kiállítanod a megelőző jogcímeidről, birtokviszonyról, és arról, hogy jogod van a pénzhez, amit állítólagosan kölcsönadtál.
  2. Állíts ki dokumentációt a pénz történetéről és eredetéről, amihez állítólagosan jogosultságod volt, amivel birtokviszonyban voltál, és amit állítólagosan nekem kölcsönadtál (a banki igazolásnak legalább legalább 3 generációt kell felölelnie, hacsak nem az állítólagos pénz kibocsátásáig vezető teljes utat… ez az, amiért a bankok kiadják a tőke eredetét/történetét igazoló levelet)!
  3. Állíts ki minden dokumentációt az aktuális tranzakcióról és transzferéről (jogosultság, birtokviszony és jogok) a kölcsönadó és a kölcsönvevő között (számla, nyugta)! Különbség van a kölcsön és a tartozás között, elméletben és valóságban is. Csak egy számla az, amit fizetni kell… azonban először meg kellene mutatnod, hogy a kölcsön létrejött… ha nincs kölcsön, akkor minden számla csalás.
  4. Igazold, hogy valamely eredeti, tintával történő aláírásomat nem monetarizáltad (nem tetted pénzzé), és már előre ki is fizetted!

A fenti, minden jelenlegi törvény által alátámasztott kérdések azért jogosak, mivel a fent megjelölt kölcsön soha nem volt törvényesen elindítható, hiszen egyetlen szolgasági pénzt létrehozó rendszernek (amelyek kölcsönt adnak, hitelpontokat [credit scores] használnak nagyobb tőkéjű kölcsönök kibocsátása érdekében, aláírásokat monetarizálnak, és számos esetben pénzt gyűjtenek aláírásokból, ami eleve csalás), továbbá, egyetlen nagyvállalatnak sincs törvényes működési engedélye. Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága egy profitérdekelt nagyvállalat, és eleve nem egy alkotmányos kormányzati hivatal; így azután ez az intézmény törvénytelenül működik. Az UCC dokumentumok szerint minden nagyvállalatot felszámoltak. A jelzálogjog-érvényesítésekkel együtt minden tartozás törölve lett. (nemzetközileg is – a Szerkesztő megjegyzése)
Temérdek bizonyíték van erre a tényre. Hiszem, hogy az UCC akták törvényesek és helyesek, és hogy te

  1. Egyike vagy azon korporációknak, amelyen érvényesítették a zálogjogot, és lehet, hogy egy törvénytelen pénz szolgasági rendszert működtetsz, ahogy az UCC aktákban írják, és
  2. Lehet, hogy pénzzé tetted a dokumentumokon és / vagy az általam ellenjegyzett csekken levő aláírásomat is. Bizonyítékot akarok arról, hogy előre nem lettél kifizetve, bizonyítékot akarok arról, hogy törvényes korporációként működsz, és a papírok szerint, amelyeket láttam, ez nem így van. Bizonyítékot akarok, hogy ez a tartozás nem vált érvénytelenné a vonatkozó az UCC-rendeletek értelmében.

Tudnom kell, milyen minőségben kommunikálsz velem, mivel xxxxxxxBank nem egy törvényes korporáció vagy személy. Úgy kommunikálsz velem, mint egy másik személy?

Tisztelettel,
„További kötelezettségek nélkül minden jogomat fenntartom” UCC 1-308

Sophia

Forrás:Example of Letter to Student Loan Bank

Megosztás: 

Mi a szerződés és mi nem?

$
0
0
Szerződés

A kereskedelmi törvények (némely országban szerződési, partnerkötelezettségi stb. nevek alatt futnak) univerzálisak. Az országonkénti polgárjogi, büntetőjogi törvények eltérőek lehetnek, de a szerződéses ügyletekre vonatkozó (és jóval több szerződés létezik, mint gondolnád), minden ország által elfogadott kereskedelmi szabályok réges-régen kötöttek. Érdekes módon, ezek a józan észre alapoznak, semmilyen nyakatekert jogi háttérre nincs szükség az értelmezésükhöz. Épp ezért lehetnek univerzálisak. Nézzünk egy példát, az alapokból.

Mi minősül szerződésnek, és mi nem

A szerződés meghatározása:független felek egymással kicserélt ígérete, amelyet a törvény erejével lehet érvényesíteni.

Hogy egy szerződés a törvény által érvényesíthető legyen, bizonyos, a józan észen alapuló, világos feltételeknek kell megfelelnie. Négy ilyen feltétel van, és úgy határozták meg őket, hogy az ígéretek világosak legyenek, hogy később egyik fél se mondhassa: „Erről nem is volt szó!”

A négy feltétel:

  1. A vonatkozó összes adat teljes bemutatása: ez azt jelenti, hogy mindkét fél leírja, mire vonatkozik az ígérete, az összes vonatkozó körülménnyel, olyan kontextusban megfogalmazva, hogy az alkalmazható legyen. Ha bármelyik fél tud valamilyen kiskapuról, annak szintén szerepelnie kell a vonatkozó adatok bemutatásában.
     
  2. Egyenlő értékű ellenszolgáltatás: Ez a szerződésben szereplő tételek értékére vonatkozik. Ez lehet pénz, vagy vagyontárgy. Mindkét félnek egyenlő (hasonló), ismert értéket kell az asztalra tennie.

    Nyilvánvaló, ha a kölcsönös ellenszolgáltatásokat meghatározták, a megegyezést követően azok értéke nem változhat. Így, bármilyen szerződés, amelyik kamatot tartalmaz, a törvény alapján helyből semmis és érvénytelen. Ám az emberek hajlamosak elfogadni a változó ellenszolgáltatási értékeket, nem emelnek szót ellenük, és ez pontosan megmutatja, miért keverednek adósságokba.

    A kamatot fedező pénzt sehol nem hozzák létre/bocsátják ki, ebből következik, hogy az összes kibocsátott hitelt lehetetlen visszafizetni, és így lehetetlen, hogy mindenki megússza a csődöt. Akiknek ez mégis sikerül, mindössze a kudarcot vallott társaik vállán állva (és őket önkéntelenül is lejjebb taposva) tudnak a felszínen maradni, mivel gyorsabbak, ügyesebbek voltak, hogy összekaparják a pénzt, ami még elérhető a piacon. (Akár felismerik ezt, akár nem). Tiszta székfoglalósdi játék, nem? Aztán új játék kezdődik, immár kevesebb székkel és résztvevővel, de azonos szabályokkal. A vesztesek pedig a vagyonukkal fizetnek.

  1. Törvényes szerződési feltételek (fogalmi meghatározásokkal). Ez alapvetően a biztosítja, hogy ne legyen félreértés a kétoldalú ajánlatok értelmezésében.
  1. Közös szándék: Ez azt jelenti: „annak megnyilvánulása, hogy mindkét fél szerződésre akar lépni”. Ezt a kézzel írott aláírás (nem pecsétes aláírás-másolat), vagy adott esetben, a szerződés jellegétől függően egy ráutaló magatartás is kifejezheti. (pl. behajtasz egy számodra láthatóan jelölt, fizetős parkolóba.). A legtöbb, komplexebb szerződés esetén természetesen a felek (és nem „képviselőik”) kézzel írt aláírása szükséges.

Életed során rengeteg szerződést köthettél. A fentiek alapján láthatod, hogy a törvény szerint ezek jó része semmis és érvénytelen, (még ha az apró betűs részes trükköket nem is említjük), mivel az állítólagos szerződések a fenti 1, 2, 3, 4 pontok legalább egyikén elbuknak.

Nagyon fontos, hogy semmilyen apró betűs kiegészítés nem helyettesítheti azokat a feltételeket, amelyek alapján egy szerződést törvényesnek és érvényesíthetőnek lehet tekinteni. Érvénytelen „apró betűs kiegészítések” miatt egy szerződés önmagában még nem semmis, de az itt megfogalmazott állítások érvénytelenek, mivel a törvény ezeket önmagukban nem foganatosíthatja. (pl. ha itt szerepel a változó kamatok leírása). Azok a szerződések, amelyek a végrehajthatóságukat az apró betűs kiegészítő adatokra alapozzák, érvénytelenek.

A fentiekre viszont neked kell felhívnod a figyelmet. A bíróság nem fogja megtenni helyetted.

Megosztás: 

Hogyan érvényesítheted a UCC-ben rögzített jogaidat?

$
0
0
Jogérvényesítés a UCC alapján

A jog akkor válik élővé, ha jogérvényesítés követi.

A UCC-ben rögzített rendeletek alapján, te, saját magad is érvényesítheted a jogaidat.

Mielőtt belefogsz a UCC-ben rögzített jogaid érvényesítésébe, javasoljuk, hogy alaposan ismerd meg a leírtakat, a sorrend betartásával.

Bankok, „kormányok” és vállalatok, vagyis az összes jogi személyiség(!) felszámolása

A Tájékoztató a bankok, „kormányok” és vállalatok felszámolásáról oldalon tettük közzé a hivatalos tájékoztatás magyar nyelvű fordítását. Jogerős, tele van a megfelelő dokumentumokra való utalásokkal. Ez az első olyan információ, amelynek pontos ismerete és alapos megértése szükséges ahhoz, hogy belekezdj a UCC alapján történő jogérvényesítésedbe.

A felszámoláshoz kapcsolódik a UCC– Egységes Kereskedelmi Kódex – amelynek jelentőségével és meghatározó szerepével tisztában kell lenned. Javasoljuk a UCC leírás cikket és a UCC rovat figyelését.

Tájékozódj és tájékoztass

A jogérvényesítésed megkezdéséhez, a fent jelzett források alapján, pontosan kell ismerned a megváltozott jogi helyzetedet. Az a kérésünk, hogy másokat is tájékoztass erről – erre a  Vége a rabszolgaságnak! Tájékoztass másokat is! oldalon hívtuk fel a figyelmedet.

A változások minden emberre vonatkoznak, ezért nagyon fontos, hogy mindenki ismerjeés saját maga is utánanézhessen a jogi változásoknak.

Az eljárásod alapjának megerősítése

A UCC alapján történő jogérvényesítésedet jelentős mértékben megerősítheted, amennyiben megismered a Döntés a szabadságról oldalon leírtakat és a Nyilatkozat az Abszolút Szabadságról alapján, nyilatkozol magadnak, felszabadítod magadat a rabszolgasorból.

A UCC alapján történő jogérvényesítés

A megváltozott jogi helyzetben, új eszközök állnak a rendelkezésedre, hogy a jogaidat érvényesíthesd.

Fontos, hogy ezt az egyéni felelősségvállalásod alapján csak te teheted meg, a te kezedben van az az eszköz, amit alkalmazhatsz.

Mielőtt belefognál bármilyen jogérvényesítésbe, feltétlenül ismerned kell a  Bevezető az Udvarias értesítések használatához oldal tartalmát.

Megjegyzésként:

amennyiben egyre többen ismerik meg a jogaikat és egyúttal érvényesítik is azokat, akkor a már jogalap nélkül működő rabszolgatartó rendszer annál könnyebben lebomlik. – Érthető tehát, hogy a központi média miért nem ad tájékoztatást a jogi helyzet megváltozásáról. Semmi gond, van más csatornán történő tájékoztatás.
A többi csak rajtad múlik...

Nézzük akkor az eszközöket

Több cikkben is foglalkoztunk a gyors, azonnali jogérvényesítés lehetőségével.

Minták is találhatók benne,  hogy az átfogó ismereteid alapján, a megfelelő módosításokkal, belátásod szerint használhasd őket.

  • A Miben segíthetünk? oldalon találod a Hitel felszámolására használható jogi eszköz-t, amelynek célja, hogy tisztázza a neked adott kölcsön, vagy hitel eredetét. Ennek a kérdésfeltevésnek és a választ kérésnek a jogi alapja a UCC § 1-308. Amennyiben a kölcsönt adó nem tudja hitelesen igazolni az eredetet, akkor neked nincs hiteled.
  • Sophia levele egy összetettebb kérdés- és tájékoztató sort tartalmaz. Ismerd meg és nyugodtan alakítsd át a te ügyednek megfelelően. Lényegében a Miben segíthetünk? oldalon található eredetkérés bővebb és szellősebb változata, amelyben leírtak felhasználását alapos szűrés és válogatás után ajánljuk.
  • A Stróman cikkben is van egy fontos rész, amellyel a hiteled törvényességét kérdezheted meg.

Mintalevél a hitel, vagy kölcsön törvényességének tisztázására

Segítségként, a fenti források felhasználásával, elkészítettünk egy mintalevelet, amelyet belátásod szerint, a megfelelő átalakítással, szabadon használhatsz.

Mi a lényege?

  1. az állítólagos cégnek (banknak, pénzintézetnek) küldheted,
  2. a hitel, vagy kölcsön hátterének tisztázása szükséges ahhoz, tovább fizesd az állítólagos tartozásodat, vagyis a neked állítólag adott hitel, vagy kölcsön, az törvényes alappal bír, avagy nem. Amennyiben nem kapsz világos válaszokat, akkor törvénytelenségről van szó, vagyis neked nincs tartozásod.
    Megjegyzésként:
    amennyiben nem kapsz tételes és pontos választ a kérdéseid mindegyikére, akkor a UCC alapján ez azt jelenti, hogy igazad van, tartozásod immár nincs. (Micsoda nagy magyar bölcselet!: „A hallgatás beleegyezés.”)
  3. Amennyiben kapsz bármiféle, ámde kitérő választ, névvel (nevekkel) és címmel, akkor folytathatod immár az ember és ember között kommunikációval, vagyis az Udvarias értesítéssel, amelynek leírását alább találod.
    (Megjegyzés: A szerkesztők ismerete szerint, érdemleges válasz nem várható, mert minden hitel csalás, erről Az összes bankhitel csalás oldalon írtunk.)

Íme, a mintalevél:Mintalevél.docés mintalevél.odt.

Mivel a téma alapkérdésével foglalkozik, ezért a figyelmedbe ajánljuk ezt a cikket is:

Törvényes a hiteled?

Udvarias értesítés

Az Udvarias értesítések a UCC jogrendje alapján, az ember és ember között használható jogi eszközök, amelyek eredetije, az OPPT Courtesy Notice oldalon találhatók.

Útmutató – hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Guidelines

Mielőtt bármelyik Udvarias értesítést alkalmazni kívánod, alaposan ismerd meg az útmutatót.

Fontos, hogy ismerd az útmutató 13. oldalán megtalálható Folyamatábrátés annak alapján cselekedj.

Udvarias értesítések

Szám szerint, öt van belőlük, a különféle helyzetekben történő jogérvényesítésekre.

1. Írásbeli akciók
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Paper Action

Ezt a verziót, a felszámolt jogi személyiséggel való bármilyen írásbeli kommunikációra lehet használni, mint például a számla, megállapítás, követelés. Ez használható az ez utáni egyéb levelekre is, mint például az felszólítás, a szabálysértési értesítés vagy a beidézés számlájaként.

2. Aktuális incidens
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Incident

Ez olyan incidensre használható, mint például az akadályoztatás, letartóztatás vagy bebörtönzés, mely okirat nélkül zajlik.

3. Jövőbeli akció
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Future Action

Ezt akkor küldjük, amikor egy egyén a felszámolt jogi entitás ügynökeként lép fel, és a jövőben várhatóan kapcsolatba lép Önnel.

4. A rabszolgatartói rendszer támogatása (általános)
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Slavery Foreclosure General

Ezt bármilyen esetben küldhetjük, ha az egyén tevékenysége a RABSZOLGATARTÓ RENDSZER fennmaradását szolgálja, mely közvetetten az Ön „mérhető kárát” jelenti

5. A rabszolgatartói rendszer támogatása (egyéni)
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Slavery Foreclosure Individual

Ez hasonló az előző verzióhoz, azzal a módosítással, hogy ez a dokumentum megnevesít egy eseményt, ahol a kár egy másik egyén ellen irányul, s ez Önt szintén sérti.

Számla
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Invoice

Számla kibocsátására akkor kerül sor, amikor követelés keletkezik a Címzett cselekedete miatt.

Forrás: a dokumentumok hivatalos fordításai, így a magyar is, a Translations of CNs and other OPPT documents oldalon találhatók.

Utánközlések az OP magyar honlapon:

Útmutató - Fontos, hogy ismerd az útmutató 13. oldalán is megtalálható Folyamatábrátés annak alapján cselekedj.

Folyamatábra:

A UCC jogérvényesítés folyamatábrája

Kísérőlevél minta

A minta kísérőlevelet, a belátásod szerint, az adott helyzetre átalakítva, szabadon felhasználhatod.

Szerkeszthető .doc, .odt.

1. Írásbeli akciók
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

2. Aktuális incidens
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

3. Jövőbeli akció
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

4. A rabszolgatartói rendszer támogatása (általános)
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

5. A rabszolgatartói rendszer támogatása (egyéni)
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

Számlázás a UCC jogérvényesítés során

Amennyiben az Udvarias értesítés után, immár törvénytelen követeléssel jelentkezik az értesített személy, vagy az állítólagos cégtől, aláírás nélküli követelést kapsz, akkor számlázásra kerülhet sor. Néhány gondolat a helyes számlázásról.

1. lépés

A már ismert, az álltólagos cég állítólagos alkalmazottja részére Udvarias értesítést küldtél.

2. lépés

Az Udvarias értesítés ellenére, ugyanattól, vagy más személytől, esetleg aláírás nélküli jogtalan követelést kaptál az ügyedben.

Ebben az esetben az első már ismert és az új második személy részére egyaránt küldendő a számla, mert az első értesítés ellenére, más is bekapcsolódott a törvénytelenség fenntartásába.

Alapelv:

A konkrét ügy kapcsán aktuálisan csak egy(két) állítólagos alkalmazott jelentkezik, ugyanakkor az összes, előzőleg  már megismert állítólagos alkalmazott részére is küldendő számla.

Megjegyzés: Folyamatosan, így akár 8-10 főre is felduzzadhat azoknak száma és személye, akiknek számára számla küldendő.

3. lépés - adósságbehajtó jelentkezése

Amennyiben a több Udvarias értesítésés a számlázások ellenére, a konkrét ügyedet átadják adósságbehajtónak, akkor:

  1. Az összes, eddig megismert ügyintézőnek küldendő a számla, ennek a tarifája igen magas, 10.000 uncia ezüst.
  2. Az adósságbehajtó részére is megküldendő az Udvarias értesítés.
    Az adósságbehajtó minden egyes törvénytelen követelése alapján, számlát kell küldeni az összes, eddig már ismert állítólagos cég ügyintézőjének is, – és természetesen, magának az adósságbehajtónak is.

Számla emlékeztető

Minden egyes számláról, a megadott teljesítés határidejének lejárta után, helyes, ha számla emlékeztetőt is küldesz arról, hogy a jogos követelésedre emlékeztesd a törvénytelenül eljáró állítólagos alkalmazotta(ka)t.

Alább a számla minta2013. 11. 5-én módosítva!

Szerkeszthető .doc, .odt

A kártérítés, mint végső eszköz

Amennyiben a UCC jogérvényesítés során az Udvarias értesítésés a számlázások ellenére, az adott egyén, aki az állítólagos cég nevében jár el, nem hagy fel a jogtalan követelésével és ezzel kárt okoz neked, akkor az okozott kár 3-5-szöröse hajtható bea kárt okozó egyéneken.

A UCC alapján történő kártérítés eszköze a:

OPPT UCC Toolbox

Angol nyelven, bővebb ismertető és leírás a UCC eszközökről.

Eredeti: OPPT UCC Toolbox

Utánközlés: OPPT UCC Toolbox

Vélhetően, magyarok esetében a http://www.dos.ny.gov/corps/euccfiling.html használandó, mert Magyarország, mint vállalat, New York államban van bejegyezve. A használható felületekről, az OPPT UCC Toolbox 14. oldalán találsz további információkat.

Megjegyzések:

Joggal feltételezhető, hogy az állítólagos (már jogalap nélkül működő) cég állítólagos alkalmazottja, nem kívánja azt, hogy az állítólagos cég helyett, a saját maga vagyonával álljon helyt az okozott kárért, márpedig a jelzett folyamat alapján, erre is sor kerülhet...

A folyamatábrán, az„Opció 3. - Használja a UCC okiratot” megjelöléssel találod a kártérítés lehetőségét. Bízunk benne, hogy erre soha nem kerül sor, mert sokkal előbb megszűnik az ellened irányuló törvénytelen követelés.

A UCC érvényessége az állítólagos Magyarországon

A UCC (Uniform Commercial Code – Egységes Kereskedelmi Törvénykönyv) magyarországi érvényességét, a jogi útvesztőben nehéz megérteni, ezért ebben a részben leírjuk, hogy miért érvényes az állítólagos Magyarországon is.

  1. Az állítólagos alaptörvény (magyar)

Q) cikk

(2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.

(3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.

A jogértő könnyen találhat kibúvót az alaptörvény megfogalmazása alapján, mert  a magyar jogban, a UCC, mint nemzetközi jog, valóban nincs ratifikálva. Nézzük meg tehát a 2. pontot is.

  1. Magyarország vállalatként van regisztrálva az USA-ban, egészen pontosan New York államban, ahol érvényes a UCC, ennek következtében, Magyarországon is.
    Itt ellenőrizheted a jelzett tényt: Hungary

Megjegyzésként:

Az USA államaiban valamelyest eltérő a UCC egyes pontjainak érvényessége, amelyekről itt tájékozódhatsz: UCC-Locator

A New York államra – így Magyarországra is! – vonatkozó UCC törvények itt vannak: NY Code - Uniform Commercial Code

A teljes UCC itt található: Uniform Commercial Code

  1. A tájékozódást segítendő, idézünk egy részt ebből a cikkből: The One People’s Public Trust (OPPT): Your Frequently Asked Questions… ANSWERED

“The UCC is a mechanism of commercial regulation in the United States of America. What effect do the UCC filings have outside the United States?”

The UCC is the Prime Commercial Registry on the planet. Its international, national and state portals, branches and franchises under the UCC-preserved “Agent to Principle is Principle to Agent” doctrine are all uniform. Notice by public registration entered via any one of the system’s portals is deemed as notice to the entire system. Basically, if you enter one portal you enter the whole system.

Washington DC is an international portal for UCC filings, therefore “any and all domestic and international equivalents” (as specified in the preamble) covers all the corporations linked to the UCC… which is ultimately all corporations world-wide when the interlinking of ownerships centred around the Bank of International Settlements (BIS) are taken into account.

If you read the following excerpts you will see the lodgement location is Washington DC. You can also start to see how the filings cross-reference many of the previous filings and pulls them into this one document “as if set forth here in full”.

  1. Eligazodásul ajánljuk még a The Application of Commercial Law című, angol nyelvű forrást is.
    A fordítói kapacitás szűkössége miatt, egyelőre nem tudjuk, hogy magyar nyelven mikor tesszük közzé. Te is besegíthetsz a fordításba!

Aki pedig már egy kicsit is utánanézett a UCC-nek, az pontosan tudja, hogy

  • ez a nemzetközi kereskedelem „bibliája”,
  • ez az, ami a Földön zajló összes kereskedelmi ügyre vonatkozó alaptörvény.

Jogérvényesítés hitel esetében

A UCC jogérvényesítés hitel esetében című webkonferencián is foglalkoztunk azzal, hogy az állítólagos hitel esetében mi a lépésről-lépésre sorrend.

A témavezetés vázlatát itt találod:

UCC jogérvényesítés hitel esetében

Kitekintésül ajánljuk

Tudjuk, hogy sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet hatásos a UCC-ben rögzített jogok érvényesítése. Megerősítjük, hogy a UCC-ben rögzítettek alapjogok, a Földön ez az, aminek alapján a teljes gazdasági élet működik. Eddig csak egy igen szűk réteg használta: bankok legfelsőbb vezetői, kormányok stb. Mostantól az egyes ember is érvényesítheti a UCC-ben rögzített jogait.

Azt is tudnod kell, hogy az immár jogalap nélkül működő bankok, kormányok és nagyvállalatok, messzemenően abban a tévhitben akarnak téged tartani, hogy márpedig ők jogszerűen tartanak téged rabszolgasorban, kényszerítik tehát az „alkalmazottaikat”, hogy ezt az értésedre adják. Ismételten jelezzük, hogykitartás, következetesség szükséges a UCC jogrend alapján történő jogérvényesítéshez, amelyhez akár az átmeneti nehézségek vállalása is szükséges.

Az alábbi forrásokat ajánljuk, hogy tájékozódj a sok országban történő jogérvényesítésekről:

Magyar nyelven küldött Udvarias értesítések: Udvariasan értesítettem

Más nyelveken küldött Udvarias értesítések: One Peoples' Public Notice Board

Freedom Storiesés Freedom Stories

OPPT SUCCESS STORIES (angol nyelvű csoport a Facebook-on)

– Keress rá a Google-ben pl. erre a kifejezésre: „OPPT success

Amennyiben magyar nyelven kívánsz megbeszélést folytatni a kérdésről, akkor regisztráld magad a honlapon és

használd erre aUCC jogérvényesítés fórumot.

Zárszóként

Ismét megerősítjük, hogy az ezen a honlapon illetve a hivatalos honlapon – I-UV.com–  megjelent összes információ kitartó és alapos tanulmányozása szükséges a teljes megértéshez és a helyes jogérvényesítéshez. Mi azt is tudjuk, hogy megéri az idő és energia ráfordítás, de a döntés a tiéd...

Kérjük, hogy az önálló jogérvényesítésedet, a Tisztázás oldal ismeretében használd, ha az ügyed rendezésének az érdekében, ezt tartod a helyes megoldásnak.

Egyet ne tégy: a UCC és a magyar jogrendet semmi esetre se keverd! Vagy az egyik, vagy a másik., vagy ha az a helyes, akkor párhuzamosan mindkettő.

Eredményes jogérvényesítést kívánunk neked!

Megosztás: 

Törvényes a hiteled?

$
0
0
Törvényes a hiteled?

Törvényes a hiteled? – Kérheted az átvilágítását!

Ma, Magyarországon csak a lakosságnak 5.442.268 (5,5 millió!) darab „hitele” van (Forrás MNB, 1.15 tábla), amelyek törvényességére minden egyes állítólagos szerződés esetén érdemes rákérdezni.

Mi rákérdezés jogi alapja?

Nem az állítólagos magyar jog, hanem a UCC § 1-308.

Még mielőtt megkérdeznéd, hogy a jelzett UCC szakasz érvényes vajon a te ügyedre is, ismételten és sokadjára jelezzük, hogy a UCC (Uniform Commercial Code – Egységes Kereskedelmi Kódex, vagy: Egységes Kereskedelmi Törvénykönyv) a Földön minden egyes kereskedelmi ügyletre vonatkoztatható, a magyarországi érvényességéről pedig itt írtunk: A UCC érvényessége az állítólagos Magyarországon

Mit teszel akkor, amikor a UCC § 1-308-ra hivatkozol?

Kéred az ügyed átvilágítását, hogy az alapja törvényes, avagy nem.

Amennyiben a UCC § 1-308 kiemelkedően fontos jogi jelentősége érdekel, akkor keress rá a Google keresőben, hogy te saját magad győződhess meg róla.

Milyen kérdéseket tégy fel a UCC § 1-308 alapján?

Az ajánlott kérdésekről itt írtunk

Mintalevelet itt találsz: Mintalevél a hitel, vagy kölcsön törvényességének tisztázására, amelyet a fent jelzett források ismeretében, alapos és pontos átalakítással használj fel, ha a törvényes alapot kívánod tisztázni.

Mik a lehetséges válaszok?

Két eset lehetséges

  1. Tételes és pontos választ kapsz a kérdéseidre. Ebben az esetben megnyugodhatsz, a hiteled valós alapokon nyugszik, a lelkiismereted tiszta lehet, mert törvényes ügyletben veszel részt, ennek alapján a fizetési kötelezettséged törvényes alappal bír.
  2. Amennyiben a feltett kérdéseidre nem kapsz tételes és pontos választ az általad megadott határidőn belül, akkor a megkérdezett ügy törvényes alapja tisztázatlan, az ebből fakadó szerződés pedig semmis, érvénytelen.
    Természetesen, minden ebből fakadó további követelés is törvénytelen, – értelemszerűen, a továbbiakban már nincs tartozásod.

Amennyiben a válasz a 2., akkor két választási lehetőséged is van:

  1. Immár biztosan tudod, hogy törvénytelenség áldozata vagy, ennek ellenére továbbra is fizeted a hiteledet, mert...
  2. A következő szakaszban jelzettek alapján, nem veszel részt a törvénytelenség fenntartásában, hanem érvényesíted a jogaidat.

Mi tehetsz akkor, ha a továbbiakban immár törvénytelen követelést kapsz?

A UCC alapján érvényesítheted a jogaidat, amelyről részletesen itt írtunk:

Hogyan érvényesítheted a UCC-ben rögzített jogaidat?

Dönts szabadon arról, hogy átvilágítod a hiteledet, avagy sem.

Megosztás: 

A UCC érvényessége

$
0
0
A UCC érvényessége

Jelezzük, hogy a UCC(Uniform Commercial Code – Egységes Kereskedelmi Törvénykönyv) a Földön zajló összes gazdaságiés/vagy kereskedelmi ügyletre vonatkoztatható, amelyet a jelentősége miatt, minden egyes embernek ismernie kell(ene).

Sok tapasztalatból viszont azt is tudjuk, hogy a UCC-t nagyon kevesen ismerik a Földön, emiatt a jogok és a szabályok betartása nagyon gyakran akadozik.

A fentiek alapján, segíteni kívánjuk a helyes megértést, ezért a UCC érvényességével kiemelten foglalkozunk.

A UCC érvényessége a Földön

Alapok

Természetes, hogy a Földön lennie kell egy, a helyes és minden érintett által elfogadott jogrendszernek, amely elsősorban a gazdasági és/vagy kereskedelmi ügyleteket szabályozza, amelyet mindenki ismer és betart, mert enélkül káosz lenne...

Erről beszél néhány percben Jordan Maxwell, akinek a valódi neve: Russell Pine, sz.: 1940. december 28., az asztroteológia, vallás, titkos társaságok és az okkultizmus kutatója.

Megjegyzés: a videó magyar feliratos, tehát ha látni akarod a fordítást, akkor kapcsold be a fordítási funkciót.

Az alábbi források is megerősítik Jordan Maxwell-t:

  1. Idézet ebből a cikkből: The One People’s Public Trust (OPPT): Your Frequently Asked Questions… ANSWERED

“The UCC is a mechanism of commercial regulation in the United States of America. What effect do the UCC filings have outside the United States?”

The UCC is the Prime Commercial Registry on the planet. Its international, national and state portals, branches and franchises under the UCC-preserved “Agent to Principle is Principle to Agent” doctrine are all uniform. Notice by public registration entered via any one of the system’s portals is deemed as notice to the entire system. Basically, if you enter one portal you enter the whole system.

Washington DC is an international portal for UCC filings, therefore “any and all domestic and international equivalents” (as specified in the preamble) covers all the corporations linked to the UCC… which is ultimately all corporations world-wide when the interlinking of ownerships centred around the Bank of International Settlements (BIS) are taken into account.

If you read the following excerpts you will see the lodgement location is Washington DC. You can also start to see how the filings cross-reference many of the previous filings and pulls them into this one document “as if set forth here in full”.

  1. Eligazodásul ajánljuk még a The Application of Commercial Law című, angol nyelvű forrást is, amelyet alább, csatolt fájlként is utánközlünk.
    Megjegyzés: A fordítói kapacitás szűkössége miatt, egyelőre nem tudjuk, hogy magyar nyelven mikor tesszük közzé. Te is besegíthetsz a fordításba!

Egyelőre csak ennyi forrást soroltunk fel, hogy megértethessük az érdeklődővel azt a tényt, hogy a UCC a

  • nemzetközi kereskedelem „bibliája”, vagyis ez az, ami a
  • Földön zajló összes gazdaságiés/vagy kereskedelmi ügyre vonatkoztatható alaptörvény.

A UCC érvényessége Magyarországon

A jogi útvesztőben nehéz, ámde nem lehetetlen megérteni azt, hogy a UCC Magyarországon is érvényes.

  1. Az első és a legfontosabb tény:

Magyarország vállalatként van regisztrálva az USA-ban, egészen pontosan New York államban, ahol minden tekintetben érvényes a UCC, ennek következtében pedig Magyarországon is.

Kattints az alábbi képre, hogy ellenőrizd a jelzett tényt:

Magyarország vállalatként van bejegyezve New York-ban.

Részletezve:

A SIC 8888 kódszám alatt látod az ide besorolt, vállalatként működő kormányokat, ahol megtalálható Magyarország (Hungary) is, a 0000889414 kóddal.

  1. Idézet az állítólagos alaptörvény-ből (magyar)

Q) cikk

(2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.

(3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. ...

Kedves Olvasó!

Az OP magyar nyelvű közössége bízik abban, hogy a fentiek alapos megismerése után, immár Te is tisztában vagy vele, hogy a UCC valóban érvényes a magyar ügyletekre is. Amennyiben cáfolni kívánod az általunk leírtakat, akkor a rendelkezésedre állunk, írj nekünk.

Belátod már, hogy az emberiség életében milyen jelentőségű cselekedet pl. ez?:

Tájékoztató a bankok, „kormányok” és a vállalatok felszámolásáról

A UCC alapján, érvényesíteni kívánod a jogaidat? Ezzel a leírással tudunk téged segíteni:

Hogyan érvényesítheted a UCC-ben rögzített jogaidat?

UCC joganyagok

Az USA államaiban valamelyest eltérő a UCC egyes pontjainak érvényessége, amelyekről itt tájékozódhatsz: UCC-Locator

A New York államra – így Magyarországra is! – vonatkozó UCC törvények itt vannak: NY Code - Uniform Commercial Code

A teljes UCC joganyag itt található: Uniform Commercial Code

Ha még bővebben érdekel a kérdés, akkor angol nyelvű UCC szakkönyveket pl. itt találsz: Amazon.com: ucc

Zárszó

A fenti okfejtést alaposnak, ámde koránt sem véglegesnek tartjuk.

Amennyiben új és mérvadó szempont merül fel, akkor a későbbiek során, módosítani fogjuk a leírtakat.

Megosztás: 

OPPT UCC Toolbox, magyarul

$
0
0
OPPT UCC Toolbox, magyarul

Az OPPT UCC Toolbox, a UCC alapján történő jogérvényesítéshez egy nagyon fontos útmutató, amelyet alaposan tanulmányozz akkor, ha érvényesíteni akarod a jogaidat.

Miről van szó?

A Tájékoztató a bankok, „kormányok” és a vállalatok felszámolásáról oldalon adtunk tájékoztatást arról, hogy az OPPT, a UCC-ben

  • visszavonta az összes jogi entitás (bank, „kormány”, vállalat stb.) működési engedélyét,
  • eltörölte az adósságokat és
  • helyreállította az összes ember jogi alaphelyzetét,

Most akkor mi a jogi alaphelyzet?

Egyéni felelősség, vagyis az adott ember saját maga tartozik kártérítési felelősséggel akkor, ha egy állítólagos cég nevében esetleg törvénytelenül jár el, amely a UCC jogérvényesítés során egyértelműen bizonyossá válik. A kártérítési felelősség mértéke, az okozott kár törzstőkéjének 3-5-szöröse.

Mire és hogyan használható az OPPT UCC Toolbox?

A lépéssorrendet és a folyamatot a UCC jogérvényesítés oldalon tekintsd át.

A lényege: amennyiben nem tisztázódik egy adott ügylet törvényessége, akkor aUCC-ben, a Toolbox útmutatásai alapján, a bizonyíthatóan okozott kár 3-5-szörösének behajtása kezdeményezhető az egy adott, vagy ha a károkozási folyamatban többen is jelen vannak, akkor az adott egyéneken.

Még mielőtt feltennéd a kérdést, hogy mi az a UCC és hogyan, mire érvényes, máris kérjük, hogy tanulmányozd

Megjegyzések

Alább találod az OPPT UCC Toolbox V1, (1. számú) magyar nyelvű verzióját, valamint a fordítás alapját képező eredeti változatot is. Amennyiben a magyar nyelvű változat esetlegesen nem pontosan érthető, akkor az angol nyelvű változatot értelmezd helyesen.

Jelezzük, hogy a jelenleg olvasható magyar verzió még nem végleges,a fordítás és a technikai pontosítások egyaránt folyamatban vannak. A Toolbox tehát a későbbiek során változni fog, amelyről megfelelő tájékoztatást fogunk majd adni.

Tudnivalók harmadik fél bevonásáról - követelés esetén

$
0
0
Tudnivalók harmadik fél bevonásáról

A szerződés megköveteli a szerződő felek átláthatóságát és egyetértését. Te aláírtad a harmadik féllel kötött szerződésedet? Egészen biztosan: nem! Az a mód, ahogy erre ők sort kerítenek az, hogy megkérnek, küldj pénzt, még ha az csak egy csekély összeg is. Felajánljak a részletfizetés lehetőségét, ( miután vagy ezzel elismered FELÉJÜK) az adósságodat. Ez az, ami legális (de nem törvényes) alapot formál a szerződésre, melyet aztán ellened próbálnak fordítani, és sikeresen meg is teszik. Legális, de nem törvényes? Nézzük meg, hogy is van ez:

A legális alapot úgy hívják, hogy Tacit Procuration. A „tacit” azt jelenti, hogy: hallgatólagos, passzív, szótlan. A “procuration” az a tett, amely által valaki felruház egy másik személyt, hogy a nevében úgy járjon el, mintha ő tette volna. (Meghatalmazás). A prokurátorok (meghatalmazottak) vagy egyértelműek – vagyis akkor, ha a felek beleegyezésének kinyilvánításával válnak azzá; vagy pedig hallgatólagosak – vagyis abban az esetben, ha az egyén azt tapasztalja, hogy az ügyeit más kezeli, de nem tud beleavatkozni, hogy ezt megakadályozza.

A megbízásra való beleegyezésre „utalhat” a válaszadás elmulasztása, vagy „más egyéb” kinyilvánítása. Mivel ezek a jelentések adottak, megérthetjük, hogy az ELMULASZTÁS válasz a BELEEGYEZÉSRE. Tehát nem elég, ha félretolod az adósságbehajtó postaládádba besunnyantott levelet. VISSZA KELL UTASÍTANUNK az ELŐFELTEVÉSEKET, miszerint a harmadik félnek bármilyen jogalapja lenne az adósságra. A (harmadik fél felé fennálló) adósság visszautasítása egy írásban tett nyilatkozattal, törvényesen, abszolút hatékony eszköze az előfeltételek visszautasításának és MEGSZÜNTETI azt a CÉLZÁST, hogy egy fel nem fedett harmadik fél esetleg jogot formált az adósságra hallgatólagos formában.

Sok esetben – nem mindig! – ez az út a legcélravezetőbb.

Ne dőlj bele a csapdájukba. Ahhoz, hogy egy szerződés érvényes és érvényesíthető legyen, az “elméknek találkozniuk” kell, vagyis ez megköveteli a teljes felfedést és átláthatóságot. A szerződésben lévő fél, aki eladja a kamatot egy másik félnek az ÖSSZES szerződő fél közvetlen hozzájárulása nélkül (vagyis ami egyértelmű beleegyezést jelent) nem érvényesíthető törvényileg, hacsak nem tudtukon kívül Hallgatólagos Meghatalmazást hagy számukra azáltal, hogy NEM utasítja vissza az előfeltételeket és nem válaszol a szerződésre tett ajánlataikra.

Hivatkoznak nyilatkozatokra, amit az eredeti szolgáltató, hitelező tesz, vagy a magukéra, miszerint ők a kedvezményezettek. Ennek sose dőlj be. Öt behajtócég nyilatkozhat akár, de a nyilatkozatát, ami csak egy állítás, igazolnia is kell. Kérd a SZERZŐDÉST, amit az állítólagos ügyedben kötöttek (akár a rájuk vonatkozó pénzügyi adatok kiszerkesztésével), ÉS FŐKÉPP: kérd a harmadik fél és közted fennálló, mindkét részről aláírt szerződés egy példányát.

Minden levélben tüntesd fel, hogy természetesen a törvényesen igazolt tartozásodat megfizeted, de igazolniuk kell a szerződéses jogosultságot. Így nem vitatsz semmit, nem bírósági tétel az ügy.

Természetesen minden telefonos ügyintézést, névtelen ügyintézőket, akik a 'cég' nevében, aláírás nélkül irkálnak, háríts el. Tértivevényes levél az egyetlen csatorna, az ügyintézőnek címezve. Az ügyedet így azonosítsd: "állítólagos (ügyszám)".

Forrás:https://www.facebook.com/OP.Magyarorszag/posts/619033998141296

Kinyilatkoztatások

$
0
0
Kinyilatkoztatás

Heather Ann Tucci-Jarraf, a már megszűnt OPPT volt képviselője, aki részt vett a UCC-ben deklarált rendeletek megfogalmazásában és jogerős érvényre juttatásában, kimunkálta az egyén valós lényiségére vonatkozó kinyilatkoztatásokat is, amelyeket eredetileg itt tett közzé: I AM DOCUMENTS

A kinyilatkoztatásokat a UCC-ben hozott rendeletek alapozzák meg. Egy részük azt szolgálja, hogy az adott egyén, saját maga számára határozza meg a valós lényiségét, más részük jognyilatkozatként is használható.

Használd őket belátásod szerint, a szabad akaratod alapján.

ForrásMagyar fordítás

DECLARATION WILL AND WORD OF IAM-HATJ

Az Énem kinyilatkoztatása - mj:Önmagadnak

DECLARATION OF DEPOSITORY DEPOSIT-HATJ

DECLARATION OF RECEIPT-General

DECLARATION OF RECEIPT-General PDF

DECLARATION OF PROJECTION-BA

DECLARATION OF PROJECTION-BA

DECLARATION OF PROJECTION-apa_Gnosis_Multi

DECLARATION OF PROJECTION-apa_Gnosis_Multi PDF

DECLARATION-OF-APPLICATION-OF-I-AM_BA_cps

DECLARATION-OF-APPLICATION-OF-I-AM_BA_cps PDF

DECLARATION-OF-PRIVATE-ACT-OF-I-AM_perfect-obligation-of-I-AM

DECLARATION-OF-PRIVATE-ACT-OF-I-AM_perfect-obligation-of-I-AM  PDF

Megjegyzés: a fordítói kapacitásunk szűkössége miatt, örömmel vesszük a fordításba való bekapcsolódást. Jelentkezés itt: E-mail

UCC jogérvényesítés hitel esetében

$
0
0
OP, OPPT, I UV webkonferencia

Bizonyára már ismered, hogy a Földön alapvetően megváltozott a jogi helyzet, amelyről itt adtunk tájékoztatást: Tájékoztató a bankok, „kormányok” és a vállalatok felszámolásáról

A megváltozott jogi helyzetben, a UCC alapján érvényesítheted a jogaidat.

A jogérvényesítésed segítése érdekében, webkonferenciát tartunk arról, hogy mik a lényeges tudnivalók akkor, amikor a UCC alapján, hitel esetében kívánod érvényesíteni a jogaidat.

A webkonferencia időpontja:

2013. november 11. 19.00

A webkonferencia helyszíne:

AnyMeeting, webkonferencia terem

A konferencia terem nyitása:

2013. november 11. 18.30-kor, hogy az esetlegesen szükséges technikai beállításokat megtehesd, illetve ellenőrizhesd azokat.

A konferencia témái:

I. rész: UCC jogérvényesítés hitel esetében – időtartam: kb. egy óra

Témagondozó: Andrássy Tamás

Megjegyzés: max. 30 perces tájékoztatás a témáról, az ezt követő kb. 30 percben bárki kifejtheti a témával kapcsolatos gondolatait, észrevételeit, illetve kérdezhet.

II. rész– időtartam: kb. egy óra

AII. részben,az OP-vel (OPPT-vel I UV-vel) kapcsolatos,bármilyen más téma megbeszélésére kerül sor.

Bárki kérdezhet, bármilyen témát javasolhat közös megbeszélésre, illetve szinte bármilyen gondolatát kifejtheti.

Irodalom

Kérjük, hogy az alábbi, nyilvánosan már elérhető információk ismeretében végy részt a webkonferencián:

A Hitel rovatés a

Jogérvényesítés a UCC alapján rovat tartalmai.

A már küldött Udvarias értesítések: Udvariasan értesítettem

Ajánlott még a UCC jogérvényesítések fórum is.

Leírás és technikai segítség

A webkonferencia sorozat és a technikai segítség leírását itt találod:

OP, OPPT, I UV webkonferencia sorozat

Megjegyzés

Az I. rész témavázlata alább található a webkonferencia összefoglalása pedig lentebb hozzászólásként van közzétéve.

Bevezető az Udvarias értesítések használatához

$
0
0
Udvarias értesítés - bevezetés

Kérdés: Mi az az OPPT? - új vagyok a témában

Röviden:azOPPT (One People's Public Trust) egy nyilvános érdekképviselet, amely a Földön, magukat kormányként feltüntető nagyvállalatait azzal szembesítette, hogy semmi nem állhat a Teremtő és a Teremtő teremtményei közé, azaz senki nem rendelkezhet egy másik ember energiájával, életével, javaival annak közvetlen és személyes beleegyezése nélkül. Majd az OPPT jogi lehetőséget adott nekik, hogy megcáfolják a fenti állítást. Nem tudták, és nem is tették. Ezzel elismerték, hogy rabszolgatartó rendszert üzemeltettek. A vonatkozó értesítéseket regisztrálták a Nemzetközi Kereskedelmi Kódrendszerben (ez minden vállalat, bank létezését és működését engedélyező és szabályozó jogi platform). A bankokat kizárták, és minden nagyvállalati kormány kiváltságlevelét érvénytelenítették. A rabszolgatartó-rendszert felszámolták. Az erre vonatkozó dokumentumot (Declaration of Facts - Tények nyilatkozata) itt lehet megtekinteni: http://i-uv.com/oppt-absolute/original-oppt-ucc-filings. Kérjük, tanulmányozza az itt található 12 oldalnyi dokumentumot (egyelőre csak angolul elérhető). A freeman- és strawman- (emberi jogi) mozgalmak imigyen fölöslegessé váltak, a legtöbb, a témával foglalkozó honlap gyakorlatilag elavulttá, túlhaladottá vált. Sok kormány- és bank még nem értesült a változásokról, és folytatják a csalásra épülő tevékenységüket. Ez nem jelenti azt, hogy minden egykori kormánytag, vagy banki dolgozó csaló volna. Jó részük ugyanúgy a gépezet részei voltak, legtöbbjük fel sem fogta, hogy miben vesz részt. 

Jelenleg egy átmeneti időszakot élünk, amilyenre eddig nem volt példa a történelemben. Kérjük, hogy az http://i-uv.com/ anyagainak alapos tanulmányozása és megértése után alkalmazza az ún. Udvarias értesítéseket.

Mi az az Udvarias értesítés – ez is új nekem

Az Udvarias értesítés (Courtesy note, vagy CN), egy együttműködései ajánlat, amelyet Ön a bank vagy kormány egyik egyéne felé nyújt be (szándékosan nem írtunk „alkalmazottat”). Ezt válaszként küldjük egy követelésbehajtó levélre, egy idézésre, fenyegető akcióra, és egyéb törvénytelen követelésre, őrizetbevételre, letartóztatásra – minden olyan dologra, ami személyes kárt okoz Önnek. (A félreértések elkerülése végett: az Udvarias értesítésnema személyes felelősségrevonás elkerülésének eszköze). Az Udvarias értesítés egyrészt egyszerűen informálja az adott illetőt, hogy az általa addig képviselt bank, nagyvállalat, kormány immár felszámolás alatt áll a nemzetközi kereskedelmi jog jogerős határozatai alapján. Másrészt informáljuk az illetőt, hogy innentől ő csakis és kizárólagosan teljes személyes számonkérhetőséggel cselekszik (azaz már nem áll mögötte jogi entitás).

A levél címzettje mindig egy egyén (soha nem egy bank, kormányhivatal, iroda, bíróság stb.), az az állítólagos/egykori/volt/visszavont működési engedélyű intézmény nevében őt a továbbiakban Címzettként tüntetjük fel, Ön pedig Indítványozó-ként szerepel.

Az Udvarias értesítés NEM követelés. Egy követelés benyújtásával az egykori rabszolgatartó rendszer szokásait követnénk, és ugye ezt a rendszert immár felszámolták, épp erről tájékoztatjuk az illetőt az Udvarias értesítésben.

Az Udvarias értesítés elrendeli, hogy az ellenünk irányuló kártékony cselekedetet, akciót hagyják abba, állítsák le, de alternatívaként feltételeket és kondíciókat is szab arra az esetre, ha a Címzett továbbra is folytatná azokat.

Ezekből látszik, hogy az Udvarias értesítés egy együttműködési ajánlat – a magunk feltételei szerint. A címzett választhat, hogy elfogadja, vagy elutasítja azt.

FIGYELMEZTETÉS

A következőben leírtak teljes harmóniában vannak a fennálló UCC (Nemzetközi Kereskedelmi Kódex) érvényes szabályaival. Első (és második) látásra is furcsának tűnhetnek, látszólag ellentmondanak a megszokott jogi és szokásjogra épülő eljárásoknak. Az Udvarias értesítések témája nem egyszerű, és az alábbi pár bekezdés tanulmányozása NEM elég a mechanizmus megértéséhez.

Mit jelent a számomra az Udvarias értesítés?

Azt jelenti, hogy elutasítjuk az akciót a fennálló törvények alapján, vagyelfogadjuk azt megfelelő mennyiségű/értékű ezüstellenértékért cserében.

Ezt nagyon fontos, hogy megértsük.

A Címzettnek (csakis az egyénnek) felajánlunk egy szerződést, amit ő tudatosan és szándékosan elfogad vagy elutasít. Azzal fogadja el, hogy folytatja az általunk sérelmezett akciót. Mivel az Udvarias értesítés feltételei alapján a Címzett azért is felel, ha más egyéneket von bele az akcióba, bármiféle arra utaló jel, kommunikáció, hogy az akció folytatódik, akár egy harmadik személy által is (pl a „kollegája” is zaklató levelet küld), ez az Ön szerződésének elfogadását jelenti. Ekkor az illető „ügyféllé”, „vásárlóvá” lép elő, mint bármilyen más szolgáltatás vagy árucsere esetében, és rögtön ki is lehet számlázni az adott akció csereértékét (pl: egy beérkező zaklató telefon, kiszámlázunk 1000 dollár értékű ezüstöt) A számlát egy emlékeztető, majd egy végső feljegyzés követi, amennyiben nem történne meg a fizetés. Természetesen, minden további, az Ön ellen irányuló akció (megkeresés, levél, telefon a témában) újabb és újabb számlák kibocsátását vonja maga után. Az eljárás hetekig is eltarthat. Ne arra számítsunk, hogy az illető fizetni fog. Az akció leállítása, megszűnése jelenti a sikert.

MINDEN ÚTMUTATÁST ÉS SEGÉDLETET GONDOSAN TANULMÁNYOZZON ÁT.

Figyelem: egy Udvarias értesítés nem csak egy nyomtatvány, amit életünk során százával töltöttünk ki és nyújtottunk be ilyen-olyan hivataloknak (működésben tartva az erre a célra tervezett rendszert, ami elvárta, hogy Ön gépként/rabszolgaként tegye, amit tennie kell).

Az Udvarias értesítés használatával Ön elsőként teljes személyes felelősséget vállal. Innentől Ön felelős a tetteiért.

Ez egy elkötelezettség Önmagunk felé. Senki nem áll mögöttünk (bár sokan összefoghatunk, egyénként).

Előbb értse meg, ki Ön valójában, érezzen szándékot és energiát a feljegyzésében, és megértéssel, udvariassággal és tisztelettel bocsássa útjára.

Természetesen, választhatja a régi jogi utat is (aminek immár nincs alapja). Fordulhat ügyvédhez, bírósághoz, egyéb jogi intézményekhez, a saját döntése szerint.

Ez esetben viszont egy másik szabályrendszer szerint kell eljárnia, amit nem Ön hozott létre, és amiben Önt árucikként kezelik.

A fenti sorokkal semmilyen fennálló rendet nem támadunk.

A fenti néhány sort érdemes alaposan megérteni.

Mi legyen hát?

Egy kérdést mindenképp tisztázzonÖnmaga előtt: kizárta (visszavonta működési jogokat, lefoglalva vagyonukat, azaz felszámolás alá helyezte őket) az OPPT az összes bankot és nagyvállalatot/kormányt, vagy nem? Az egykori hatalom egyes képviselői (power that were – PTW) személyesen részben nem értesültek a dologról, részben tagadják azt, de leginkább próbálnak mindent visszaterelni a régi állapotokba. Nem fognak hezitálni, hogy használják az erőiket. (Jó hír: szerencsére időközben igen komoly erők álltak az OPPT törvényei mögé, akik régóta látták, mi a helyzet, csak nem voltak meg a jogi alapjaik a cselekvésre – erről egy másik cikkben írunk. Az egykori hatalmasok erejük és erőforrásaik végén járnak.) Az OPPT felszámolás alá helyezte az összes nagyvállalatot, semmissé nyilvánította működésük alapjait. Az Udvarias értesítés erre a tényre mutat rá, de vajon elfogadják-e ezt a PTW emberei? A legtöbbször nem, úgyhogy könnyű meccsre ne számítsunk. Tudják, hogy a módszereik beváltak, hiszen évszázadokon át használták őket sikerrel.

Amíg Ön nincs 100% meggyőződve, hogy az OPPT valóban felszámolta a bankokat és a kormányokként tetszelgő vállalatokat, és amíg nincs felkészülve, hogy teljes személyes felelősséget vállaljon az akcióiért, kérjük, NE alkalmazza az Udvarias értesítést.

Igyekszünk mielőbb minél több magyar nyelvű anyagot megjeleníteni, de a jogerős UCC-rendeletek angol nyelvűek, és a jelzett helyeken bárki számára elérhetőek. A dokumentumok nem a nagyközönség tájékoztatására készültek, kötött nyelvezetűek, nem könnyen emészthetők. A teljes megértéshez tájékozódjon az UCC törvények rendszeréről és jelentőségéről.

Ha szerződési feltételek, számlázás, címzett, tanúk, stb. nélkül, de informálniakarja barátait, ismerőseit, az ún. hivatalokban, bíróságokon, rendőrségeken stb. dolgozó egyéneket, azt a Tájékoztató a bankok és kormányok felszámolásáról c. kiadvány postázásával, terjesztésével stb. korlátlanul megteheti, amelyet a Tájékozódj és tájékoztass az alapvető jogi változásokról! c. oldalon leírtak alapján javasoljuk használni.

Mire vállalkozik az Udvarias értesítés kibocsátásával?

Sokkal többre, mint aminek elsőre látszik. Érdemes pár kérdésre válaszolni.

Mennyire fél az adóhatóságtól, a banktól vagy a jogrendszertől, esetleg még a letartóztatás fenyegetését is beleszámítva? Mit kockáztat? Ha az Udvarias értesítés nem éri el a célját, mit veszíthet, és ez a veszteség mennyit jelent Önnek? Képes heti 5-10 órát szánni az OPPT-anyagok tanulmányozására és az Udvarias értesítések akcióinak nyomonkövetésére heti akár 5-10 órában is?

Őszinték vagyunk.

Az Udvarias értesítés használata „mindent vagy semmit” elkötelezettséget kíván – kivétel nélkül. Nagy nyomást helyezhet az emberre és előfordulhat, hogy előnytelenebb helyzetbe kerül, mint mielőtt belevágott volna. Ezért hangsúlyozzuk, hogy tanulmányozza a (fordítás alatt álló) Udvarias értesítést, a használati utasítását. Ne használja, ha nem száz százalékig magabiztos a dolgában, és hogy elviseli az esetleges következményeket.

Történetesen úgy fest, minden szabadságot csak így vívtak ki a múltban. Ésszel, felelősséggel, jó szándékkal. Ez ezután sem lesz, lehet másképp.

Ezek a szavak ijesztőnek tűnhetnek, de őszinték vagyunk. Beszélhetnénk mindenfélét, megsúghatnánk „trükköket” (ezt sokan megteszik helyettünk). Ígérhetnénk csupa szépet és jót, de mivel megtisztelt a figyelmével, ezért őszinték vagyunk és nem élünk vissza eddigi bizalmával. Nem vesszük rá semmire. Megmutatjuk, hol találja meg a stabil pontokat a jogai védelmében. De ez az Ön személyes küzdelme, ha vállalja.

A Földön több tízezren használják az Udvarias értesítéseket, meglepő sikerrel. Ha az OPPT rendelkezései nem volnának érvényesek, ez lehetetlen volna.

A következőkben bemutatjuk az Udvarias értesítések (öt változata van) pontos használatát, ügyünk nyomon követésének módjait.

Az Udvarias értesítések nem az OPPT egyetlen eszközei. A céljuk, hogy az egyén védelmet találjon jogainak aktuális ügyeiben addig, míg a régi, rabszolgatartó társadalmi rendszer – most már meglepően rövid időn belül – „beadja a kulcsot”.

Jogérvényesítés

A Hogyan érvényesítheted a UCC-ben rögzített jogaidat? oldalon foglaltuk össze, hogy a megváltozott jogi helyzetben, hogyan érvényesítheted a jogaidat.

Miben segíthetünk?

$
0
0

Utólagos engedelmével, a név megváltoztatásával, idézünk egyik olvasónk hozzánk intézett levelére adott válaszunkból, némi kiegészítéssel:

Kedves Katalin!

Kérdésére válaszolva, a fennálló, a hitelezésre, a bankok működésére vonatkozó jogszabályokat a magyar jog még nem törölte el, ahogy bankok is be vannak jegyezve a magyar cégbíróságon, stb. A nemzetközi jogi rendszer (UCC) azonban, amire az egész banki rendszer léte és működése támaszkodott, kizárta őket. Egy ideig eltart, mire „leér” a jogi vonalon ez a hullám, és itt is átírják a törvényeket, ha egyáltalán lesz még rájuk szükség. Ettől függetlenül a nemzetközi törvények jogerősek, és vonatkoznak valamennyi, álltólagos magyarországi bankra.

Mit tehetünk?

Amit mi tehetünk, hogy a banki alkalmazottaknak, mint egyéneknek felhívjuk a figyelmét, hogy annak dacára, amit a helyi főnökeik tudnak/mondanak nekik (páran már pontosan tudják idehaza is, mi a felállás, nem csoda, hogy próbálnak mielőbb minél több bevételhez jutni), immár jogerősen nem léteznek a bankok, így ők egy nem létező struktúra mögül irogatnak, követelnek, de már csak magánemberként. Amikor megérti valaki, hogy mit tesz, mint magánember, egy másik emberrel szemben, akkor azonnal felhagy a dologgal, hiszen mostantól ő számonkérhető minden okozott kárért.

Javasoljuk, hogy a tájékoztatás a Tájékozódj és tájékoztass az alapvető jogi változásokról!oldalon leírtak alapján történjen.

Az UCC-ről

Az UCC olyannyira ismeretlen idehaza, hogy tudomásunk szerint a jogi egyetemen is csak most tervezik, az utolsó évben, a tanítását. Ettől függetlenül érvényben és használatban van, de nem „nyilvános”, ezért nem csoda, ha az ügyvédünk, bankárunk nem hallott róla. Ez nem jelenti azt, hogy egy közepes képességű ügyvéd néhány óra alatt nem tud utána járni a tényeknek. Azt állítani, hogy az UCC nem érvényes idehaza, ostobaság, kb. olyan, mintha azt mondanánk, az angol/magyar/kínai nyelv, vagy akár levegővétel mostantól nem érvényes. EZ minden üzleti tevékenység „alapja”. Bár a kódrendszer egységesítését 1952-ben formalizálták, a valódi törvényi alapok több évszázad óta vannak érvényben, világszerte.

Hitel felszámolására használható jogi eszköz

Azok, akik a hagyományosabb jogi utat választják, azoknak a következő, külföldön szintén sikeresen használt eszköz tanulmányozását javasoljuk. (Heather Ann Tucci-Jarraf ajánlásával):

Ezt a mintalevelet kitöltve és konkrét, sürgős ügy esetében ügyvédünkkel átnézve, pontosítva, olyan bankoknak vagy jogi személyeknek lehet küldeni, akik azt állítják, hogy kölcsöntartozásunk áll fenn velük szemben. A levéllel a kölcsönösszeg eredetére vonatkozó dokumentumokat kérünk.

Alapfeltevés:

Csak olyan dolgot lehet kölcsönadni, amit ténylegesen birtokoltunk, aminek valódiságát pedig az adott dolog eredetének igazolásával tehet meg bárki.

A „hivatkozással” részhez az (állítólagosan) hitelezett összeg nevét, Ft-összegét írjuk be. (pl. lakáskölcsön, 4.000.000 Ft, szerződés-azonosítószám)

KÉRVÉNY KÖLCSÖN-FINANSZÍROZÁSI HÁTTÉR IGAZOLÓ DOKUMENTUMAINAK BEMUTATÁSÁRA

Hivatkozással:______________________________________

Dátum: ___________________________________________

Tisztelt ……………….!

Tudomásomra jutott, hogy bizonyos szabálytalanságok gyanúja merült fel a fent említett pénzösszeg eredetével kapcsolatban. Annak érdekében, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet, arra kérem, hogy a következő dokumentumokat biztosítsa a számomra:

1. Szíveskedjék elküldeni valamennyi írásos alátámasztó igazoló dokumentumát a korábbi jogcímének, tulajdonjogának és arra való jogának, hogy fent megnevezett személynek állítólagos kölcsönt biztosított, a fent említett pénzügyi eszközzel.

2. Szíveskedjék biztosítani a kölcsönadott összeg írásbeli eredettörténetét, amelyre az Önök cégének (bankjának) állítólagosan korábbi jogosultsága volt, a tulajdonjogot és az arra való jogot, amivel a nevezett személy nevére a kölcsönt állítólag ráterhelte a fenti, létező pénzügyi eszközzel. A kifizetett összeg történetét és eredetét legalább három (3) egymást követő eredeti pénzügyi akción keresztül kell bemutatnia az Önök „állítólagos” cégének. Magyarázatként: így tisztáznánk, hogy a pénz valóban és jogosan és 100%-ban az Önök tulajdonában volt, nem pedig - akár részlegesen - légből kapott értékként jött létre azt követően, hogy a kölcsönt kérő aláírásával vállalta az állítólagos kölcsön, ill. kamatainak, költségeinek stb. visszafizetését, azaz az addig nem létező érték tényleges megteremtését. Hiszen ebben az esetben kölcsönről, hitelről stb, nem beszélhetnénk.

3. Biztosítsa nevezett összeg kifizetésének és átutalásának dokumentált anyagait (a korábbi jogosultság, tulajdonjoggal, és jogok) a kölcsönt biztosítótól a kölcsönt kérvényező számára.

A fentiek igazolásának hiányát tetszőleges indokolás mellett is úgy tekintem, hogy a kért igazoló dokumentumok nem állnak rendelkezésre.

Kérjük, biztosítsa fenti dokumentumokat ezen kérvény kézhezvételétől számított 15 naptári napon belül.

Előítélet nélkül, a UCC (Egységes Kereskedelmi Kódex) 1-308-as érvényes rendeletére hivatkozva tisztelettel:

Aláírás

Megjegyzés: A kérelem forrása itt található: Example Request For Documentation Of Funding Letter

A fenti levélvázlat csak egy útmutató, konkrét és sürgős ügy esetében saját ügyvédünkkel esetleg érdemes átnézetni, de a lényeg látható. Ha valaki nem rendelkezik valamivel, akkor azt nem adhatja kölcsön. Nem keletkezhet valami az után, hogy állítólag mi már megkaptuk.

Kiegészítés: A fentiek nem csak devizahitelre vonatkoznak, hanem mindennemű hitelre, jelzálogkölcsönre. A bankok hivatkozhatnak banktitokra, stb, de egy jó ügyvéd előáshatja a magyar jogrendből azokat a törvényeket, miszerint a szerződő feleknek joguk van tisztán látniuk minden lényeges, vonatkozó információt, adatot. Sok-sokmilliós hitelek, jelzálogok, több évtizedes elkötelezettségek vállalása esetén alap, hogy lássuk, nem valami kamu pénzt „változtatnak valóságossá” (majdnem azt írtam, „mosnak tisztává”) a segítségünkkel. Állítólag a devizahitel-szerződések amúgy is számtalan pontot tartalmaznak, amivel a fennállónak tekintett jogszabályok szerint könnyedén támadhatóak. Jóval nagyobb arányban, mint ahogy az sokak számára ismert.

De ezen a területen nem mozgunk otthonosan, az OP magyar honlap és a közösség fő célja nem is a devizahitelesek „megmentése”, ezzel a továbbiakban sem szeretnénk foglalkozni. Aki pedig úgy látja, mi a bankok, kormány stb. ellen vagyunk, fusson neki még egyszer az írásainknak, jobb szemüveggel. A bankoknak lett volna társadalmilag értékes, de messze nem gazdasági főszerepet játszó funkciójuk, szükség lett volna rájuk, ha azt teszik, amit elvárt tőlük a társadalom és amit ígértek. A kormányoknak a népük ügyét szem előtt tartó, mindenkor személyes felelősséggel tartozó, a vezetéshez, pénzügyekhez, gazdasági vezetéshez valóban értő emberek csoportjának kellene lenniük. Hogy megtették-e, amit várt tőlük a népük… mindenki döntse el maga… az OPPT mindenesetre felszámolás alá helyezte őket, mint bejegyzett profittermelő vállalatokat.

Néhány sor magunkról

Ez ügyben kérjük, hogy akiknek valóban fontos a bankokkal, állammal stb. való kapcsolatának rendezése, és elkötelezettnek érzi magát embertársainak megsegítésében, ne várja el azt tőlünk, hogy minden eszközt a keze alá tegyünk. Nem vagyunk jogsegítő szolgálat, nem szervezkedünk senki és semmi ellen, nem vagyunk információs központ, semmilyen szervezet, még csak csoport sem, csupán gondolkodó egyének, és senkinek nem tartozunk a segítséggel jobban, ahogy mások tartoznak egymásnak, emberként. Aki látja, milyen jelentőségű dologról van itt szó, tűrje fel az ingujját, tegye le a fenekét a monitor elé, átmenetileg zárja ki a macskát, RTL-híreket az életéből, és őszintén áldozzon rá heti néhány órát, hogy segítsen mindannyiunkat kimászni a gödörből… Minél többen tesszük (nem csak ígérjük), annál hatékonyabbak leszünk. A „megosztás” csak megosztás, a „like” sem elég. Munka van elég. A jövőnk a tét, ha még nem derült volna ki. Elnézést, a kissé kemény szavakért, de szalad az idő, és ez nem a mi terhünk, ez mindannyiunké.

Mi nem politizálunk. A politika mint olyan, kb. a 17. század óta nem létező fogalom. Nincsenek már valódi, tisztán politikai erők. Csupán cégek vannak, illetve voltak eddig. Maradtak és körülöttünk élnek viszont az egyének, akik a jogaikat csak most felismerve, ébredezve egy új korszak kapujában állnak. És olyan jövőt építenek maguknak, amilyet szeretnének.

A rabszolgaság a végéhez ért.

Félreértés ne essék, nem idealista kiscserkészek vad álmodozásáról van szó. Az UCC-törvények valósak, jogerősek. Heather Ann Tucci-Jarraf, az OPPT „élharcosa” szerint „nem is sejtitek, milyen sok ügyvéd, hírszerző, rendőr, katona, hivatalnok, bíró és bankár dolgozott velünk, hogy helyrehozzuk a dolgokat, és eljussunk ide. De a munka el lett végezve.”

Mi a jogaink tisztánlátásához, és ezen új korszak megszületéséhez próbálunk segédkezet nyújtani. Reméljük, hogy ezzel nem vagyunk egyedül.

Tisztelettel: az OP magyar közösség támogatói

Ui.: Ismételten kérjük az angolul fordítani tudó és hajlandó embertársainkat, segítsenek a munkában, vagyis Önkéntes angol fordítókat keresünk.

Sophia levele

$
0
0

Az alábbiakban, egy, az OPPTügyeiben jártas, amerikai egyetemista diákkölcsönt „folyósító” bankjához intézett leveléből idézünk.

Példalevél a Diákkölcsön Bankhoz (Student Loan Bank)

xxxxxBank
xxxxxxx
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

RE: Acct. # xxxxx

Tisztelt ???? (Valójában nem tudom a nevet, hogy hova kell küldeni ezt a levelet, mivel egy levelet sem kaptam egy bizonyos személytől. Mindegyiket „xxxBank”-ként írták alá, ezért hasonlóan címzem én is ezt a levelet.)

Tulajdonképpen fogalmam sincs, vajon valaki elolvassa-e a soraim. A levelet kommunikációs gyakorlatként küldöm. Olvasnak az intézmények egyáltalán? Soha az életemben nem volt még beszélgetésem vagy levélváltásom még intézménnyel. Ez az első ilyen alkalom.

A kérdéses levél dátuma 2013. május 16. Feltételezem, ez egy számítógép-generálta dátum, mivel valójában semmi mást nem találok ezzel kapcsolatban. A kérdéses levél gyakran használja az „Ön” névmást. Valójában soha nem utal a levél írójára. Nincs választásom, minthogy azt gondoljam, hogy ez a „formális követelés … a teljes egyenlegről … tíz napon belül a levél dátumától” csak egy számítógép által íródott. Nem válaszolok gépek által létrehozott követelésekre.

Utoljára, amikor néztem, még élő, lélegző lény voltam, minden tekintetben felvértezve a bennem levő értékekkel. Így írom le a következő információt.

Nemrégiben keltette fel a figyelmemet, hogy 2012. december 24-én a Fehér Ház jelzálog-érvényesítési dokumentumokat kapott. (az OPPT-től… a szerkesztő megjegyzése) Az állítólagos kormányainkat (valójában nagyvállalatok, amelyek magukat kormánynak tettetik) árulással és a monetáris rendszer kiszolgálásával vádolták (több formában is). Ezek a nagyvállalatok, amelyek kormánynak tettetik magukat, valamint minden bank és minden vállalat, amely korporációként működik, ugyanazon a napon jelzálog-érvényesítési dokumentumot kapott. Mivel az „állítólagos” USA kormány nagyvállalat volt és sohasem kormány, jelzálogot érvényesítettek rajta. Sorozatban háromszor figyelmeztették őket, hogy válaszoljanak erre a vádra. Ők pedig hallgattak.

Az 1913-as karácsonyi vakáció ideje alatt, miközben a Kongresszus még mindig ülésezett, két kongresszusi képviselő (Wall Street bankárok, akik kongresszusi képviselők lettek), törvényt írtak, hogy a Federal Reserve Bank kiváltságlevelet kapjon, és az akkori elnökünk aláírta a törvényt. Ugyanabban az időben minden kormányzati hivatalt bekebeleztek, és létrehozták a profitérdekelt Corporate Government (egységes kormány) hivatalokat. Még az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága (Securities and Exchange Commission) is csupán egy profitérdekelt vállalat, és nem egy törvényes alkotmányos kormányzati hivatal. Így, minden korporációs kiváltságlevél, amit 1913 óta bocsátottak ki, törvénytelen.

Amikor megszületünk, egy Trust Bond Account-ot (bizalmi kötvényszámlát) kapunk mindannyian. A számlaszám bizonyítékául láthatod a születési bizonyítvány (Birth Certificate) bal alsó sarkában a hozzárendelt kötvényszámot. Ez a „szalmabábu” (straw man, magyarul gyakran stróman) névhez van hozzárendelve. A szalmabábu név CSUPA NAGY BETŰVEL van írva. Amikor valaki 7 éves lesz, akkor iktatnak egy terhelést arról, hogy a személy (szalmabábu) meghalt, és az egységes kormányok átveszik az illető kedvezményezetti jogait. (Nézd meg, hogy írjak az igazolványaidban a nevedet.)

A szalmabábut azért találták ki, hogy mindent és mindenkit regisztrálni lehessen a kereskedelemben. Miért? Az alkotmány lehetővé tette a kormánynak a jogot a kereskedelem szabályozására, és kifejezetten megtiltotta, hogy egy természetes személyt irányítson. Ezért csellel azonban a természetes személyeket kereskedelmi nyilvántartásba vonták, ezután használták az alkotmányba épített szabályozási, birtoklási és minden általuk kereskedésbe vitt dologgal történő üzletelési szabadságukat. Ebbe te is (feltéve, hogy egy természetes személy és nem egy számítógép vagy intézmény vagy) és én is beletartozunk. Ha egyszer regisztráltak a kereskedelemben születési bizonyítványon, engedélyeken, szociális biztonsági számokon vagy szerződéseken keresztül, akkor az övék vagy.
Továbbá, amikor egy személy használja az aláírását, hitelcégek, bankok és más intézmények „monetarizálják” az aláírást, azaz pénzzé teszik. Már mindenki által tudott, hogy ez egészen az eredeti kölcsön összegének többszöröséig elmehet.

Az OPPT által készített, a www.peopletrust1776.org oldalon (immár az http://i-uv.com  honlapon - Szerkesztő megjegyzése) található UCC-akták szerint az állítólagos kormányok, bankok és nagyvállalatok (hitelintézmények) mindegyike iktatva van ezekben az UCC aktákban. Továbbá a „szokásjog” („Common Law”) alá tartozunk, nem a „vállalati jog” („Corporate Law”) vagy a „tengeri jog” („Maritime Law”) alá; ezek többé nem érvényesek. Az OPPT, ezekkel a jogerős rendeletekkel, véget vet minden egységes szervezetnek, amelyeket azért hoztak létre, hogy „kezeljék, manipulálják és profitért használják” az általuk létrehozott egész kereskedelmet.

Minden jelenlegi UCC-akta teljes egészében megtalálható a fenti weboldalon. A meghatalmazottak, vagy „bizalmat élvezők” (Trustee) telefonszáma is nyilvános.

Mindezek eredményeképp a következőek a kérdéseim és követeléseim.

  1. Létrejött valaha egyáltalán tényleges kölcsön? A tisztázáshoz, hogy ez megtörtént, és hogy egy törvényes tartozásom van, dokumentációt kell kiállítanod a megelőző jogcímeidről, birtokviszonyról, és arról, hogy jogod van a pénzhez, amit állítólagosan kölcsönadtál.
  2. Állíts ki dokumentációt a pénz történetéről és eredetéről, amihez állítólagosan jogosultságod volt, amivel birtokviszonyban voltál, és amit állítólagosan nekem kölcsönadtál (a banki igazolásnak legalább legalább 3 generációt kell felölelnie, hacsak nem az állítólagos pénz kibocsátásáig vezető teljes utat… ez az, amiért a bankok kiadják a tőke eredetét/történetét igazoló levelet)!
  3. Állíts ki minden dokumentációt az aktuális tranzakcióról és transzferéről (jogosultság, birtokviszony és jogok) a kölcsönadó és a kölcsönvevő között (számla, nyugta)! Különbség van a kölcsön és a tartozás között, elméletben és valóságban is. Csak egy számla az, amit fizetni kell… azonban először meg kellene mutatnod, hogy a kölcsön létrejött… ha nincs kölcsön, akkor minden számla csalás.
  4. Igazold, hogy valamely eredeti, tintával történő aláírásomat nem monetarizáltad (nem tetted pénzzé), és már előre ki is fizetted!

A fenti, minden jelenlegi törvény által alátámasztott kérdések azért jogosak, mivel a fent megjelölt kölcsön soha nem volt törvényesen elindítható, hiszen egyetlen szolgasági pénzt létrehozó rendszernek (amelyek kölcsönt adnak, hitelpontokat [credit scores] használnak nagyobb tőkéjű kölcsönök kibocsátása érdekében, aláírásokat monetarizálnak, és számos esetben pénzt gyűjtenek aláírásokból, ami eleve csalás), továbbá, egyetlen nagyvállalatnak sincs törvényes működési engedélye. Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága egy profitérdekelt nagyvállalat, és eleve nem egy alkotmányos kormányzati hivatal; így azután ez az intézmény törvénytelenül működik. Az UCC dokumentumok szerint minden nagyvállalatot felszámoltak. A jelzálogjog-érvényesítésekkel együtt minden tartozás törölve lett. (nemzetközileg is – a Szerkesztő megjegyzése)
Temérdek bizonyíték van erre a tényre. Hiszem, hogy az UCC akták törvényesek és helyesek, és hogy te

  1. Egyike vagy azon korporációknak, amelyen érvényesítették a zálogjogot, és lehet, hogy egy törvénytelen pénz szolgasági rendszert működtetsz, ahogy az UCC aktákban írják, és
  2. Lehet, hogy pénzzé tetted a dokumentumokon és / vagy az általam ellenjegyzett csekken levő aláírásomat is. Bizonyítékot akarok arról, hogy előre nem lettél kifizetve, bizonyítékot akarok arról, hogy törvényes korporációként működsz, és a papírok szerint, amelyeket láttam, ez nem így van. Bizonyítékot akarok, hogy ez a tartozás nem vált érvénytelenné a vonatkozó az UCC-rendeletek értelmében.

Tudnom kell, milyen minőségben kommunikálsz velem, mivel xxxxxxxBank nem egy törvényes korporáció vagy személy. Úgy kommunikálsz velem, mint egy másik személy?

Tisztelettel,
„További kötelezettségek nélkül minden jogomat fenntartom” UCC 1-308

Sophia

Forrás:Example of Letter to Student Loan Bank

Mi a szerződés és mi nem?

$
0
0
Szerződés

A kereskedelmi törvények (némely országban szerződési, partnerkötelezettségi stb. nevek alatt futnak) univerzálisak. Az országonkénti polgárjogi, büntetőjogi törvények eltérőek lehetnek, de a szerződéses ügyletekre vonatkozó (és jóval több szerződés létezik, mint gondolnád), minden ország által elfogadott kereskedelmi szabályok réges-régen kötöttek. Érdekes módon, ezek a józan észre alapoznak, semmilyen nyakatekert jogi háttérre nincs szükség az értelmezésükhöz. Épp ezért lehetnek univerzálisak. Nézzünk egy példát, az alapokból.

Mi minősül szerződésnek, és mi nem

A szerződés meghatározása:független felek egymással kicserélt ígérete, amelyet a törvény erejével lehet érvényesíteni.

Hogy egy szerződés a törvény által érvényesíthető legyen, bizonyos, a józan észen alapuló, világos feltételeknek kell megfelelnie. Négy ilyen feltétel van, és úgy határozták meg őket, hogy az ígéretek világosak legyenek, hogy később egyik fél se mondhassa: „Erről nem is volt szó!”

A négy feltétel:

  1. A vonatkozó összes adat teljes bemutatása: ez azt jelenti, hogy mindkét fél leírja, mire vonatkozik az ígérete, az összes vonatkozó körülménnyel, olyan kontextusban megfogalmazva, hogy az alkalmazható legyen. Ha bármelyik fél tud valamilyen kiskapuról, annak szintén szerepelnie kell a vonatkozó adatok bemutatásában.
     
  2. Egyenlő értékű ellenszolgáltatás: Ez a szerződésben szereplő tételek értékére vonatkozik. Ez lehet pénz, vagy vagyontárgy. Mindkét félnek egyenlő (hasonló), ismert értéket kell az asztalra tennie.

    Nyilvánvaló, ha a kölcsönös ellenszolgáltatásokat meghatározták, a megegyezést követően azok értéke nem változhat. Így, bármilyen szerződés, amelyik kamatot tartalmaz, a törvény alapján helyből semmis és érvénytelen. Ám az emberek hajlamosak elfogadni a változó ellenszolgáltatási értékeket, nem emelnek szót ellenük, és ez pontosan megmutatja, miért keverednek adósságokba.

    A kamatot fedező pénzt sehol nem hozzák létre/bocsátják ki, ebből következik, hogy az összes kibocsátott hitelt lehetetlen visszafizetni, és így lehetetlen, hogy mindenki megússza a csődöt. Akiknek ez mégis sikerül, mindössze a kudarcot vallott társaik vállán állva (és őket önkéntelenül is lejjebb taposva) tudnak a felszínen maradni, mivel gyorsabbak, ügyesebbek voltak, hogy összekaparják a pénzt, ami még elérhető a piacon. (Akár felismerik ezt, akár nem). Tiszta székfoglalósdi játék, nem? Aztán új játék kezdődik, immár kevesebb székkel és résztvevővel, de azonos szabályokkal. A vesztesek pedig a vagyonukkal fizetnek.

  1. Törvényes szerződési feltételek (fogalmi meghatározásokkal). Ez alapvetően a biztosítja, hogy ne legyen félreértés a kétoldalú ajánlatok értelmezésében.
  1. Közös szándék: Ez azt jelenti: „annak megnyilvánulása, hogy mindkét fél szerződésre akar lépni”. Ezt a kézzel írott aláírás (nem pecsétes aláírás-másolat), vagy adott esetben, a szerződés jellegétől függően egy ráutaló magatartás is kifejezheti. (pl. behajtasz egy számodra láthatóan jelölt, fizetős parkolóba.). A legtöbb, komplexebb szerződés esetén természetesen a felek (és nem „képviselőik”) kézzel írt aláírása szükséges.

Életed során rengeteg szerződést köthettél. A fentiek alapján láthatod, hogy a törvény szerint ezek jó része semmis és érvénytelen, (még ha az apró betűs részes trükköket nem is említjük), mivel az állítólagos szerződések a fenti 1, 2, 3, 4 pontok legalább egyikén elbuknak.

Nagyon fontos, hogy semmilyen apró betűs kiegészítés nem helyettesítheti azokat a feltételeket, amelyek alapján egy szerződést törvényesnek és érvényesíthetőnek lehet tekinteni. Érvénytelen „apró betűs kiegészítések” miatt egy szerződés önmagában még nem semmis, de az itt megfogalmazott állítások érvénytelenek, mivel a törvény ezeket önmagukban nem foganatosíthatja. (pl. ha itt szerepel a változó kamatok leírása). Azok a szerződések, amelyek a végrehajthatóságukat az apró betűs kiegészítő adatokra alapozzák, érvénytelenek.

A fentiekre viszont neked kell felhívnod a figyelmet. A bíróság nem fogja megtenni helyetted.

UCC jogérvényesítés hitel esetében

$
0
0
OP, OPPT, I UV webkonferencia

Bizonyára már ismered, hogy a Földön alapvetően megváltozott a jogi helyzet, amelyről itt adtunk tájékoztatást: Tájékoztató a bankok, „kormányok” és a vállalatok felszámolásáról

A megváltozott jogi helyzetben, a UCC alapján érvényesítheted a jogaidat.

A jogérvényesítésed segítése érdekében, webkonferenciát tartunk arról, hogy mik a lényeges tudnivalók akkor, amikor a UCC alapján, hitel esetében kívánod érvényesíteni a jogaidat.

A webkonferencia időpontja:

2013. november 11. 19.00

A webkonferencia helyszíne:

AnyMeeting, webkonferencia terem

A konferencia terem nyitása:

2013. november 11. 18.30-kor, hogy az esetlegesen szükséges technikai beállításokat megtehesd, illetve ellenőrizhesd azokat.

A konferencia témái:

I. rész: UCC jogérvényesítés hitel esetében – időtartam: kb. egy óra

Témagondozó: Andrássy Tamás

Megjegyzés: max. 30 perces tájékoztatás a témáról, az ezt követő kb. 30 percben bárki kifejtheti a témával kapcsolatos gondolatait, észrevételeit, illetve kérdezhet.

II. rész– időtartam: kb. egy óra

AII. részben,az OP-vel (OPPT-vel I UV-vel) kapcsolatos,bármilyen más téma megbeszélésére kerül sor.

Bárki kérdezhet, bármilyen témát javasolhat közös megbeszélésre, illetve szinte bármilyen gondolatát kifejtheti.

Irodalom

Kérjük, hogy az alábbi, nyilvánosan már elérhető információk ismeretében végy részt a webkonferencián:

A Hitel rovatés a

Jogérvényesítés a UCC alapján rovat tartalmai.

A már küldött Udvarias értesítések: Udvariasan értesítettem

Ajánlott még a UCC jogérvényesítések fórum is.

Leírás és technikai segítség

A webkonferencia sorozat és a technikai segítség leírását itt találod:

OP, OPPT, I UV webkonferencia sorozat

Megjegyzés

Az I. rész témavázlata alább található a webkonferencia összefoglalása pedig lentebb hozzászólásként van közzétéve.

Csatolt fájl: 

It appears your Web browser is not configured to display PDF files. Download adobe Acrobat vagy click here to download the PDF file.

Klikk ide a PDF fájl letöltéséhez.

OPPT UCC Toolbox, magyarul

$
0
0
OPPT UCC Toolbox, magyarul

Az OPPT UCC Toolbox, a UCC alapján történő jogérvényesítéshez egy nagyon fontos útmutató, amelyet alaposan tanulmányozz akkor, ha érvényesíteni akarod a jogaidat.

Miről van szó?

A Tájékoztató a bankok, „kormányok” és a vállalatok felszámolásáról oldalon adtunk tájékoztatást arról, hogy az OPPT, a UCC-ben

  • visszavonta az összes jogi entitás (bank, „kormány”, vállalat stb.) működési engedélyét,
  • eltörölte az adósságokat és
  • helyreállította az összes ember jogi alaphelyzetét,

Most akkor mi a jogi alaphelyzet?

Egyéni felelősség, vagyis az adott ember saját maga tartozik kártérítési felelősséggel akkor, ha egy állítólagos cég nevében esetleg törvénytelenül jár el, amely a UCC jogérvényesítés során egyértelműen bizonyossá válik. A kártérítési felelősség mértéke, az okozott kár törzstőkéjének 3-5-szöröse.

Mire és hogyan használható az OPPT UCC Toolbox?

A lépéssorrendet és a folyamatot a UCC jogérvényesítés oldalon tekintsd át.

A lényege: amennyiben nem tisztázódik egy adott ügylet törvényessége, akkor aUCC-ben, a Toolbox útmutatásai alapján, a bizonyíthatóan okozott kár 3-5-szörösének behajtása kezdeményezhető az egy adott, vagy ha a károkozási folyamatban többen is jelen vannak, akkor az adott egyéneken.

Még mielőtt feltennéd a kérdést, hogy mi az a UCC és hogyan, mire érvényes, máris kérjük, hogy tanulmányozd

Megjegyzések

Alább találod az OPPT UCC Toolbox V1, (1. számú) magyar nyelvű verzióját, valamint a fordítás alapját képező eredeti változatot is. Amennyiben a magyar nyelvű változat esetlegesen nem pontosan érthető, akkor az angol nyelvű változatot értelmezd helyesen.

Jelezzük, hogy a jelenleg olvasható magyar verzió még nem végleges,a fordítás és a technikai pontosítások egyaránt folyamatban vannak. A Toolbox tehát a későbbiek során változni fog, amelyről megfelelő tájékoztatást fogunk majd adni.

Csatolt fájl: 

It appears your Web browser is not configured to display PDF files. Download adobe Acrobat vagy click here to download the PDF file.

Klikk ide a PDF fájl letöltéséhez.

It appears your Web browser is not configured to display PDF files. Download adobe Acrobat vagy click here to download the PDF file.

Klikk ide a PDF fájl letöltéséhez.

Tudnivalók harmadik fél bevonásáról - követelés esetén

$
0
0
Tudnivalók harmadik fél bevonásáról

A szerződés megköveteli a szerződő felek átláthatóságát és egyetértését. Te aláírtad a harmadik féllel kötött szerződésedet? Egészen biztosan: nem! Az a mód, ahogy erre ők sort kerítenek az, hogy megkérnek, küldj pénzt, még ha az csak egy csekély összeg is. Felajánljak a részletfizetés lehetőségét, ( miután vagy ezzel elismered FELÉJÜK) az adósságodat. Ez az, ami legális (de nem törvényes) alapot formál a szerződésre, melyet aztán ellened próbálnak fordítani, és sikeresen meg is teszik. Legális, de nem törvényes? Nézzük meg, hogy is van ez:

A legális alapot úgy hívják, hogy Tacit Procuration. A „tacit” azt jelenti, hogy: hallgatólagos, passzív, szótlan. A “procuration” az a tett, amely által valaki felruház egy másik személyt, hogy a nevében úgy járjon el, mintha ő tette volna. (Meghatalmazás). A prokurátorok (meghatalmazottak) vagy egyértelműek – vagyis akkor, ha a felek beleegyezésének kinyilvánításával válnak azzá; vagy pedig hallgatólagosak – vagyis abban az esetben, ha az egyén azt tapasztalja, hogy az ügyeit más kezeli, de nem tud beleavatkozni, hogy ezt megakadályozza.

A megbízásra való beleegyezésre „utalhat” a válaszadás elmulasztása, vagy „más egyéb” kinyilvánítása. Mivel ezek a jelentések adottak, megérthetjük, hogy az ELMULASZTÁS válasz a BELEEGYEZÉSRE. Tehát nem elég, ha félretolod az adósságbehajtó postaládádba besunnyantott levelet. VISSZA KELL UTASÍTANUNK az ELŐFELTEVÉSEKET, miszerint a harmadik félnek bármilyen jogalapja lenne az adósságra. A (harmadik fél felé fennálló) adósság visszautasítása egy írásban tett nyilatkozattal, törvényesen, abszolút hatékony eszköze az előfeltételek visszautasításának és MEGSZÜNTETI azt a CÉLZÁST, hogy egy fel nem fedett harmadik fél esetleg jogot formált az adósságra hallgatólagos formában.

Sok esetben – nem mindig! – ez az út a legcélravezetőbb.

Ne dőlj bele a csapdájukba. Ahhoz, hogy egy szerződés érvényes és érvényesíthető legyen, az “elméknek találkozniuk” kell, vagyis ez megköveteli a teljes felfedést és átláthatóságot. A szerződésben lévő fél, aki eladja a kamatot egy másik félnek az ÖSSZES szerződő fél közvetlen hozzájárulása nélkül (vagyis ami egyértelmű beleegyezést jelent) nem érvényesíthető törvényileg, hacsak nem tudtukon kívül Hallgatólagos Meghatalmazást hagy számukra azáltal, hogy NEM utasítja vissza az előfeltételeket és nem válaszol a szerződésre tett ajánlataikra.

Hivatkoznak nyilatkozatokra, amit az eredeti szolgáltató, hitelező tesz, vagy a magukéra, miszerint ők a kedvezményezettek. Ennek sose dőlj be. Öt behajtócég nyilatkozhat akár, de a nyilatkozatát, ami csak egy állítás, igazolnia is kell. Kérd a SZERZŐDÉST, amit az állítólagos ügyedben kötöttek (akár a rájuk vonatkozó pénzügyi adatok kiszerkesztésével), ÉS FŐKÉPP: kérd a harmadik fél és közted fennálló, mindkét részről aláírt szerződés egy példányát.

Minden levélben tüntesd fel, hogy természetesen a törvényesen igazolt tartozásodat megfizeted, de igazolniuk kell a szerződéses jogosultságot. Így nem vitatsz semmit, nem bírósági tétel az ügy.

Természetesen minden telefonos ügyintézést, névtelen ügyintézőket, akik a 'cég' nevében, aláírás nélkül irkálnak, háríts el. Tértivevényes levél az egyetlen csatorna, az ügyintézőnek címezve. Az ügyedet így azonosítsd: "állítólagos (ügyszám)".

Forrás:https://www.facebook.com/OP.Magyarorszag/posts/619033998141296

Kinyilatkoztatások

$
0
0
Kinyilatkoztatás

Heather Ann Tucci-Jarraf, a már megszűnt OPPT volt képviselője, aki részt vett a UCC-ben deklarált rendeletek megfogalmazásában és jogerős érvényre juttatásában, kimunkálta az egyén valós lényiségére vonatkozó kinyilatkoztatásokat is, amelyeket eredetileg itt tett közzé: I AM DOCUMENTS

A kinyilatkoztatásokat a UCC-ben hozott rendeletek alapozzák meg. Egy részük azt szolgálja, hogy az adott egyén, saját maga számára határozza meg a valós lényiségét, más részük jognyilatkozatként is használható.

Használd őket belátásod szerint, a szabad akaratod alapján.

ForrásMagyar fordítás

DECLARATION WILL AND WORD OF IAM-HATJ

Az Énem kinyilatkoztatása - mj:Önmagadnak

DECLARATION OF DEPOSITORY DEPOSIT-HATJ

DECLARATION OF RECEIPT-General

DECLARATION OF RECEIPT-General PDF

DECLARATION OF PROJECTION-BA

DECLARATION OF PROJECTION-BA

DECLARATION OF PROJECTION-apa_Gnosis_Multi

DECLARATION OF PROJECTION-apa_Gnosis_Multi PDF

DECLARATION-OF-APPLICATION-OF-I-AM_BA_cps

DECLARATION-OF-APPLICATION-OF-I-AM_BA_cps PDF

DECLARATION-OF-PRIVATE-ACT-OF-I-AM_perfect-obligation-of-I-AM

DECLARATION-OF-PRIVATE-ACT-OF-I-AM_perfect-obligation-of-I-AM  PDF

Megjegyzés: a fordítói kapacitásunk szűkössége miatt, örömmel vesszük a fordításba való bekapcsolódást. Jelentkezés itt: E-mail

A UCC alapján, hogyan érvényesítheted a jogaidat?

$
0
0
A UCC alapján, hogyan érvényesítheted a jogaidat?

A jog akkor válik élővé, ha jogérvényesítés követi.

A UCC alapján és a UCC-ben rögzített rendeletek figyelembe vételével, te, saját magad érvényesítheted a jogaidat,jogi képviselő nélkül is.

Mielőtt belefogsz a UCC alapján történő jogérvényesítésedbe, azt javasoljuk, hogy alaposan ismerd meg a leírtakat, a sorrend betartásával.

A UCC érvényessége

A UCC (Uniform Commercial Code – Egységes Kereskedelmi Kódex, vagy: Egységes Kereskedelmi Törvénykönyv) az egész Földön, minden kereskedelmi ügyletre érvényes jogrendszer, – amely kevéssé ismert az átlagember számára.

A magyarokra is vonatkozó érvényesség megértése alapvetően fontos, ezért A UCC érvényessége oldalon fejtettük ki bővebben, – ezzel kezdd a tájékozódást.

Javasolt, hogy a UCC rovat összes tartalmát ismerd meg, mielőtt továbblépsz. A rovatból elengedhetetlenül fontos ennek az írásnak az ismerete: A UCC kapcsolat

Jogi változások

A Tájékoztató a bankok, „kormányok” és vállalatok felszámolásáról oldalon tettük közzé a jogi változásokról szóló hivatalos tájékoztatás magyar nyelvű fordítását.

Jogerős, tele van a rendeletekre való hivatkozásokkal. Alapvetően fontos, de ez a jogi tény részben figyelmen kivül is hagyható, mert a UCC alapján, akár enélkül is érvényesítheted a jogaidat.

Tájékozódásra ajánlott alapinformációk

Az OP könyvében a Stróman fejezetben 9 oldalt találsz, amelyek megismerését mindenképpen javasoljuk.

Amennyiben bármilyen hitel ügyében, a UCC alapján kívánsz eljárni, akkor az OP könyvében a VI. A hitel mint rablás fejezetben található 8 oldalt és az Ébresztő videótár videói közül, a Hitel és pénz videókat ajánljuk a figyelmedbe.

Jogérvényesítés hitel esetében

A UCC jogérvényesítés hitel esetében című webkonferencián is foglalkoztunk azzal, hogy az állítólagos hitel esetében mi a lépésről-lépésre sorrend.

A témavezetés vázlatát itt találod:

UCC jogérvényesítés hitel esetében

Mielőtt belefognál bármilyen jogérvényesítésbe, feltétlenül ismerned kell a

Tisztázásés a

Bevezető az Udvarias értesítések használatához oldalak tartalmát is.

Mik szükségesek a jogérvényesítéshez?

  1. Alapos tájékozottság– ebben igyekszünk segíteni téged, ezt szolgálja ez a honlap is. Ha teheted, akkor tanulmányozz más, hiteles forrásokat is. Ez utóbbiak angol nyelven érhetők el.

  2. Partnerség – a jogérvényesítés során együttműködő partnernek tekintjük a másik felet, ezért alapvető a barátságos hangnem.  A folyamat alapvetően tisztázást kérő és tájékoztató jellegű, amely szerencsés esetben, egyeztetővé válik.

  3. Következetesség és kitartás– ezek bizony alapvetően szükségesek...

A jogérvényesítés folyamata

1. lépés – a jogrendszer és a törvényesség tisztázása

A törvényességet a UCC alapján tisztázzuk.

Hitel kérdésében már van néhány olyan eszköz a honlapunkon, amelyeket szabadon felhasználhatsz arra, hogy tisztázd a törvényes alapokat. Íme, a tisztázást szolgáló eszközök:

Minták is találhatók benne,  hogy az átfogó ismereteid alapján, a megfelelő módosításokkal, belátásod szerint használhasd őket.

  • A Miben segíthetünk? oldalon találod a Hitel felszámolására használható jogi eszköz-t, amelynek célja, hogy tisztázza a neked adott kölcsön, vagy hitel eredetét. Ennek a kérdésfeltevésnek és a választ kérésnek a jogi alapja a UCC § 1-308. Amennyiben a kölcsönt adó nem tudja hitelesen igazolni az eredetet, akkor neked nincs hiteled.

  • Sophia levele egy összetettebb kérdés- és tájékoztató sort tartalmaz. Ismerd meg és nyugodtan alakítsd át a te ügyednek megfelelően. Lényegében a Miben segíthetünk? oldalon található eredetkérés bővebb és szellősebb változata, amelyben leírtak felhasználását alapos szűrés és válogatás után ajánljuk.

  • A Stróman cikkben is van egy fontos rész, amellyel a hiteled törvényességét kérdezheted meg.

Mintalevél a hitel, vagy kölcsön törvényességének tisztázására

Segítségként, a fenti források felhasználásával, elkészítettünk egy mintalevelet, amelyet belátásod szerint, a megfelelő átalakítással, szabadon használhatsz.

Mi a lényege?

  1. az állítólagos cégnek (banknak, pénzintézetnek) küldheted,

  2. a hitel, vagy kölcsön UCC alapján való törvényességének tisztázása szükséges ahhoz, tovább fizesd az állítólagos tartozásodat. Amennyiben a kért szempontokra nem kapsz egyértelmű és pontos válaszokat, akkor törvénytelenségről van szó, vagyis neked nincs tartozásod.
    Megjegyzésként:
    amennyiben nem kapsz tételes és pontos választ a kérdéseid mindegyikére, akkor a UCC alapján ez azt jelenti, hogy igazad van, tartozásod immár nincs. (Micsoda nagy magyar bölcselet!: „A hallgatás beleegyezés.”)

  3. Amennyiben kapsz bármiféle, ámde kitérő választ, névvel (nevekkel) és címmel, akkor folytathatod immár az ember és ember között kommunikációval, vagyis az Udvarias értesítéssel, amelynek leírását alább találod.
    (Megjegyzés: A szerkesztők ismerete szerint, érdemleges válasz nem várható, mert minden hitel csalás, erről Az összes bankhitel csalás oldalon írtunk.)

Íme, a mintalevél:Mintalevél.docés mintalevél.odt.

Mivel a most jelzett kérdéssel foglalkozik, ezért a figyelmedbe ajánljuk ezt a cikket is:

Törvényes a hiteled?

FONTOS!

Jelezzük, hogy rendkívül fontos az, hogy egyértelműen és nyomatékosan jelezd most és a későbbiek során is az abbéli alapállásodat, hogy pl.:

amennyiben a kért szempontok alapján, igazolni tudják a hiteled eredetének törvényességét, akkor Te helytállsz, továbbra is fizeted a törlesztőrészletet.

A későbbiek során is nyomatékosan jelezd ezt az alapállásodat.

2. lépés – Udvarias értesítés

Amennyiben az 1. lépés alapján nem kaptál egyértelmű és pontos választ a feltett kérdéseidre, vagyis a törvényesség tisztázatlan maradt, ekkor kerül sor a 2. lépésre, vagyis az Udvarias értesítés küldésére.

Az Udvarias értesítések a UCC jogrendje alapján, az ember és ember között használható jogi eszközök, amelyek eredetije, az OPPT Courtesy Notice oldalon találhatók.

Útmutató – hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Guidelines

Mielőtt bármelyik Udvarias értesítést alkalmazni kívánod, alaposan ismerd meg az útmutatót.

Fontos, hogy ismerd az útmutató 13. oldalán megtalálható Folyamatábrátés annak alapján cselekedj.

Udvarias értesítések

Szám szerint, öt van belőlük, a különféle helyzetekben történő jogérvényesítésekre.

1. Írásbeli akciók
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Paper Action

Ezt a verziót, a felszámolt jogi személyiséggel való bármilyen írásbeli kommunikációra lehet használni, mint például a számla, megállapítás, követelés. Ez használható az ez utáni egyéb levelekre is, mint például az felszólítás, a szabálysértési értesítés vagy a beidézés számlájaként.

2. Aktuális incidens
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Incident

Ez olyan incidensre használható, mint például az akadályoztatás, letartóztatás vagy bebörtönzés, mely okirat nélkül zajlik.

3. Jövőbeli akció
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Future Action

Ezt akkor küldjük, amikor egy egyén a felszámolt jogi entitás ügynökeként lép fel, és a jövőben várhatóan kapcsolatba lép Önnel.

4. A rabszolgatartói rendszer támogatása (általános)
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Slavery Foreclosure General

Ezt bármilyen esetben küldhetjük, ha az egyén tevékenysége a RABSZOLGATARTÓ RENDSZER fennmaradását szolgálja, mely közvetetten az Ön „mérhető kárát” jelenti

5. A rabszolgatartói rendszer támogatása (egyéni)
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Slavery Foreclosure Individual

Ez hasonló az előző verzióhoz, azzal a módosítással, hogy ez a dokumentum megnevesít egy eseményt, ahol a kár egy másik egyén ellen irányul, s ez Önt szintén sérti.

Számla
– hivatalos forrás: Hungarian Translation of Courtesy Notice Invoice

Számla kibocsátására akkor kerül sor, amikor követelés keletkezik a Címzett cselekedete miatt.

Forrás: a dokumentumok hivatalos fordításai, így a magyar is, a Translations of CNs and other OPPT documents oldalon találhatók.

Utánközlések az OP magyar honlapon:

Alaposan és pontosan ismerd az Útmutató-t - és annak 13. oldalán megtalálható Folyamatábrán található lépéseket betartva cselekedj.

Alább a jelzett folyamatábra:

A UCC jogérvényesítés folyamatábrája

Kísérőlevél minta

A minta kísérőlevelet, a belátásod szerint, az adott helyzetre átalakítva, szabadon felhasználhatod.

Szerkeszthető .doc, .odt.

1. Írásbeli akciók
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

2. Aktuális incidens
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

3. Jövőbeli akció
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

4. A rabszolgatartói rendszer támogatása (általános)
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

5. A rabszolgatartói rendszer támogatása (egyéni)
– Eredeti .pdf; szerkeszthető .doc, .odt; nyomtatás után, kézzel írható .pdf

3. lépés – Számlázás

Amennyiben az Udvarias értesítés után, immár törvénytelen követeléssel jelentkezik az értesített személy, vagy az állítólagos cégtől, aláírás nélküli követelést kapsz, akkor számlázásra kerülhet sor. Néhány gondolat a helyes számlázásról.

3. lépés / A.

A már ismert, az álltólagos cég állítólagos alkalmazottja részére Udvarias értesítést küldtél.

3. lépés / B.

Az Udvarias értesítés ellenére, ugyanattól, vagy más személytől, esetleg aláírás nélküli jogtalan követelést kaptál az ügyedben.

Ebben az esetben az első már ismert és az új második személy részére egyaránt küldendő a számla, mert az első értesítés ellenére, más is bekapcsolódott a törvénytelenség fenntartásába.

Alapelv:

A konkrét ügy kapcsán aktuálisan csak egy(két) állítólagos alkalmazott jelentkezik, ugyanakkor az összes, előzőleg  már megismert állítólagos alkalmazott részére is küldendő számla.

Megjegyzés: Folyamatosan, így akár 8-10 főre is felduzzadhat azoknak száma és személye, akiknek számára számla küldendő.

3. lépés / C. - adósságbehajtó jelentkezése

Amennyiben a több Udvarias értesítésés a számlázások ellenére, a konkrét ügyedet átadják adósságbehajtónak, akkor:

  1. Az összes, eddig megismert ügyintézőnek küldendő a számla, ennek a tarifája igen magas, 10.000 uncia ezüst.
  2. Az adósságbehajtó részére is megküldendő az Udvarias értesítés.
    Az adósságbehajtó minden egyes törvénytelen követelése alapján, számlát kell küldeni az összes, eddig már ismert állítólagos cég ügyintézőjének is, – és természetesen, magának az adósságbehajtónak is.

Számla emlékeztető

Minden egyes számláról, a megadott teljesítés határidejének lejárta után, helyes, ha számla emlékeztetőt is küldesz arról, hogy a jogos követelésedre emlékeztesd a törvénytelenül eljáró állítólagos alkalmazotta(ka)t.

Alább a számla minta2013. 11. 5-én módosítva!

Szerkeszthető .doc, .odt

4. lépés – A kártérítés, mint végső eszköz

Amennyiben a UCC jogérvényesítés során az Udvarias értesítésés a számlázások ellenére, az adott egyén, aki az állítólagos cég nevében jár el, nem hagy fel a jogtalan követelésével és ezzel kárt okoz neked, akkor az okozott kár 3-5-szöröse hajtható bea kárt okozó egyénen, vagy az adott ügyben törvénytelenül eljáró egyéneken.

A UCC alapján történő eljárás után, a kártérítés is a UCC alapján történik, az ezzel kapcsolatos útmutató az

OPPT UCC Toolbox, magyarul

OPPT UCC Toolbox, magyarul oldalon található. Tanulmányozd alaposan!

Megjegyzések:

Joggal feltételezhető, hogy az állítólagos (már jogalap nélkül működő) cég állítólagos alkalmazottja, nem kívánja azt, hogy az állítólagos cég helyett, a saját maga vagyonával álljon helyt az okozott kárért, márpedig a jelzett folyamat alapján, erre is sor kerülhet...

A folyamatábrán, az„Opció 3. - Használja a UCC okiratot” megjelöléssel találod a kártérítés lehetőségét. Bízunk benne, hogy erre soha nem kerül sor, mert sokkal előbb megszűnik az ellened irányuló törvénytelen követelés.

Kitekintésül ajánljuk

Tudjuk, hogy sokakban felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet hatásos a UCC-ben rögzített jogok érvényesítése. Megerősítjük, hogy a UCC-ben rögzítettek alapjogok, a Földön ez az, aminek alapján a teljes gazdasági élet működik. Eddig csak egy igen szűk réteg használta: bankok legfelsőbb vezetői, kormányok stb. Mostantól az egyes ember is érvényesítheti a UCC-ben rögzített jogait.

Azt is tudnod kell, hogy az immár jogalap nélkül működő bankok, kormányok és nagyvállalatok, messzemenően abban a tévhitben akarnak téged tartani, hogy márpedig ők jogszerűen tartanak téged rabszolgasorban, kényszerítik tehát az „alkalmazottaikat”, hogy ezt az értésedre adják. Ismételten jelezzük, hogykitartás, következetesség szükséges a UCC jogrend alapján történő jogérvényesítéshez, amelyhez akár az átmeneti nehézségek vállalása is szükséges.

Az alábbi forrásokat ajánljuk, hogy tájékozódj a sok országban történő jogérvényesítésekről:

Magyar nyelven küldött Udvarias értesítések: Udvariasan értesítettem

Más nyelveken küldött Udvarias értesítések: One Peoples' Public Notice Board

Freedom Storiesés Freedom Stories

OPPT SUCCESS STORIES (angol nyelvű csoport a Facebook-on)

– Keress rá a Google-ben pl. erre a kifejezésre: „OPPT success

Amennyiben magyar nyelven kívánsz megbeszélést folytatni a kérdésről, akkor regisztráld magad a honlapon és

használd erre aUCC jogérvényesítés fórumot.

Zárszóként

Ismét megerősítjük, hogy az ezen a honlapon illetve a „hivatalos” honlapon – I UV–  megjelent összes információ kitartó és alapos tanulmányozása szükséges a teljes megértéshez és a helyes jogérvényesítéshez. Mi azt is tudjuk, hogy megéri az idő és energia ráfordítás, de a döntés a tiéd...

Egyet ne tégy:a UCC és a magyar jogrendet semmi esetre se keverd!Vagy az egyik, vagy a másik, vagy ha az a helyes, akkor párhuzamosan mindkettő.

Ha valamilyen részletkérdés megismerésében bizonytalan vagy, akkor az adott oldalhoz kapcsolódóan, vagy a fórumon nyilvánosan kérdezz és légy aktív a megbeszélés során. Igyekszünk segíteni, hogy helyesen ismerd meg a tényeket és az összefüggéseket.